Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-10-12 14:50:00

Otthonápolás: Korózs nem hisz a kormánynak

Januártól 100 ezer forintra emelik az otthonápolási díjakat. Korózs Lajos az MSZP országgyűlési képviselője elmondta az ATV Start című műsorában, hogy erről még ő nem látott előterjesztést, csupán egy kormányülés utáni tájékoztató volt Novák Katalin államtitkár részéről. Korózs kifogásolta, hogy a kormány a tárgyalásba nem vonta be a civileket, akik harcoltak ezért az ügyért, csak a fogyatékos szervezetek vezetőit, de úgy tudja, még ők sem láttak tervezetet róla. Említette, hogy ő is adott be indítványt a parlamentnek, nem csak a díj emeléséért, hanem azért is, hogy nyilvánítsák munkaviszonnyá az otthonápolást.

Hozzátette: nem vonatkozik mindenkire ez a mértékű emelés, folytatta, csak azokra, akik a súlyosan fogyatékos gyermekük után eddig kiemelt támogatást kaptak. Ez mindössze 16 ezer embert érint, közölte, a többiek jövőre 15 % -os emelést kapnak, majd 5-5 százalékot, ami 2022- re elérheti a 70 ezer forintot. A létminimum tavaly egy fős háztartásra vonatkoztatva 90 400 forint volt, tájékoztatott, tehát négy év múlva ehhez kell viszonyítani a 70 ezret.

Szó volt arról is, hogy az ÁSZ elkezdte vizsgálni a fedél nélkülieket segítő szervezetek gazdálkodását, néhány nappal a hajléktalanokat súlyosan érintő törvény hatályba lépése előtt. Korózs szerint az ÁSZ úgy működik, mint az "Isten ostora", mert azt látja, ha a kormány valahol rendet akar vágni, akkor előre ereszti az agarait, fogalmazott. Azt állította: információi vannak arról, hogy 15-én hajnalban nagyszabású akcióra készülnek, mert a rendőrség segítségével akarják eltüntetni az utcákról a hajléktalanokat. Említette, hogy a hajléktalanellátó helyeken tízezer férőhely van, miközben legalább harmincezer rászoruló, akik nagy része a fővárosra és a nagyvárosokra koncentrálódik, de már a falvakban is megjelentek. Tragikusnak tartja, hogy nagyon sok az idős ember közöttük.

atv.hu

További belföldi híreink