Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-10-11 19:45:00

Két fiatal eltörte a buszsofőr orrát Solymáron

A Budakörnyéki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat két fiatalkorúval szemben, akik a helyi buszjárat vezetőjét bántalmazták.

Két fiatal eltörte a buszsofőr orrát Solymáron

A fiatalkorúak Solymáron, a Terstyánszky utcai buszmegállóból éppen induló busz vezetőjének jelezték, hogy fel akarnak szállni. A buszvezető megvárta őket és kinyitotta az első ajtót. A két fiú azonban nem szállt fel a buszra, és megakadályozták, hogy becsukja az ajtót. Emiatt szóváltásba kerültek a buszvezetővel. Végül felszálltak ugyan a buszra, de eközben az egyik fiatal trágárul ordítozott a sofőrrel, és veréssel fenyegette, a társa pedig fenyegetően ütésre emelte az öklét.

A buszvezető az ordítozó fiút a mellkasánál eltolta magától, miközben felszólította, hogy szálljon le. Ekkor a másik fiatal a sértettet ököllel úgy arcon ütötte, hogy  eltört az orrcsontja és vérzett az orra.

A bántalmazás után a két fiatalember leszállt a buszról, de továbbra is dörömböltek a busz már becsukott ajtaján.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a két fiú ellen. Bűnösségükről a Budakörnyéki Járásbíróság fog dönteni.

atv.hu

További belföldi híreink