Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-10-03 12:04:00

Csütörtökön kezdődik a FINA Világkupa

Negyven országból mintegy ötszázan indulnak csütörtöktől szombatig a Duna Arénában az úszó világkupa-sorozat budapesti versenyén.

Csütörtökön kezdődik a FINA Világkupa

Az első magyarországi vk-viadal szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, több mint ezer nemzetközi érem tulajdonosai mérettetik meg magukat 34 egyéni számban és a két váltóban.   

Wladár Sándor, a hazai szövetség (MÚSZ) elnöke kiemelte, évről évre Magyarországra látogatnak a világ legjobb úszói kontinensbajnokságokra, tavaly a világbajnokságra, a világkupát követően pedig 2020-ban Európa-bajnokságnak, négy évvel később rövidpályás vb-nek ad otthont Budapest.    

Köszönetet mondott Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak és a már visszavonult Gyurta Dánielnek: mint kiemelte, nekik és edzőiknek köszönhető az, hogy tényező lett a világon a magyar úszósport, s Magyarország rendre nyeri el a világversenyek rendezését.

atv.hu

További belföldi híreink