Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-09-16 18:27:00

Tagadják a vádakat a vízilabdázók: Ügyvédjeik híradónknak nyilatkoztak

Tagadják az erőszakot a gyanúba keveredett vízilabdázók. A sztársportolók tegnap fogadtak ügyvédet, ők beszéltek híradónknak. Kiderült, hogy mindketten a sajtóból értesültek az ügyről, a rendőrség egyelőre nem kereste őket.

„Kedves Barátaink! Szeretnénk megköszönni mindnyájatoknak a bíztató szavakat, melyekkel elárasztottatok Zsoltot és engem! Nagy szükségünk van rátok ebben a remélhetőleg rövid időszakban, amíg az igazság kiderül!”

A két gyanúba keveredett vízilabdázó, közös egyesületük Facebook-oldalára írta ki ezt a néhány mondatot. 


Pénteken a bulvármédiában írtak először arról, hogy két sztársportoló rendszeresen erőszakolt egy 11 éves kislányt. Szombat estére már a nevük is nyilvánosságra került. Mindketten ügyvédet fogadtak.

Gatter László, Petőváry Zsolt ügyvédje híradónknak azt mondta: „Ő nem követte el a bűncselekményt, ezt teljesen egyértelműen tagadja és ez az álláspontjuk. Egyébként őt még nem hallgatták meg az ügyben, még tanúként sem.”


Hegedűs László, Kósz Zoltán ügyvédje azt nyilatkozta: „A sajtóban elterjedt, hogy két híres vízilabdázó erőszakot követett el egy kiskorú személy sérelmére. Ügyfelem ezt határozottan tagadja, visszautasítja és áll a büntetőeljárás, vagy akármilyen eljárás elé.”

A kirobbant pedofilbotrányról a jobboldali média egyik vezető személyisége, Bayer Zsolt is megírta véleményét. Blogjában nyíltan kiállt a két sportoló mellett, sőt a kislányról azt írta: kirúgták az egyesületből, mert lopott a társaitól, korábban pedig a nevelőapját is szexuális erőszakkal vádolta.

Az egyik sportoló ügyvédje azt mondja: egyetért az írással, a kislány védője azonban erre a felvetésre nem akart rá reagálni, szombaton nyilatkozott Híradónknak.

Gelencsér András elmondta: „Azt gondolom, hogy egyébként a kislány nem hazudik, hogy igazat mond, ez valóban megtörtént vele. Olyan részleteket mond el, ami a feljelentésben is szerepel, amit nagyon nehéz lenne 11 éves fejjel kitalálni. Azzal is tisztában van, hogy valakiről ilyet kitalálni az büntetendő cselekmény.”

Németh Zsolt kriminológus az ATV Híradónak azt mondta: „Nem különösen fogós kérdés, hogy valaki hazudik-e. Rá lehet jönni, nagyon is könnyedén.” Németh  szerint egy rövid beszélgetés és néhány keresztkérdés után kiderül, hogy ki mond igazat és ki hazudik. A gyerekeket azonban sokkal óvatosabban kell kikérdezni. Hozzátette: "azt azért előre bocsátanám, hogy a gyerekek nem szoktak csak úgy kitalálni ilyeneket. Tehát az, hogy egy gyerek állít valamit egy felnőttről, hogy az mit csinált vele, azt egy gyerek nem találja ki. Az elképzelhető, hogy valaki megpróbálja rávenni, hogy mondja ezt, de ez is nagyon könnyen kideríthető.”

Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a kislány levele alapján tették meg a feljelentést. A rendőrség még egyik férfit sem kereste meg.

atv.hu

További belföldi híreink