Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-09-13 17:47:00

Privilégiumok? A CEU válaszolt Szijjártó Péternek

A külügyminiszternek az ATV Egyenes beszédben tett kijelentéseit kommentálta a Közép-európai Egyetem.

Ahogy beszámoltunk róla tegnap, Szijjártó Péter az ATV Egyenes beszédben azt mondta a CEU-ra vonatkozó kérdésre, hogy nincs olyan tervezet, amelyről sokszor szó esik a CEU-val kapcsolatban, ugyanis nincs a két állam között egyezmény. A külügyminiszter közölte: a magyarországi felsőoktatási törvény úgy rendelkezik, hogy külföldi bázisú egyetem akkor adhassa csak ki más ország diplomáját, ha ott is van oktatási tevékenysége. A CEU-nak pedig nincs iskolája az Egyesült Államokban, ezért szerinte itt az a kérdés, hogy adjanak-e speciális privilégiumot egy intézménynek, amit más nem kap meg. Hozzáfűzte: a CEU-nak egy másik amerikai egyetemmel kötött megállapodása az nem jelenti, hogy lenne ott iskolájuk, arról szól, hogy „majd valamilyen közös képzések lesznek”. „Miért adhatna ki amerikai diplomát?”- tette fel a kérdést a műsorban a külgazdasági és külügyminiszter, majd leszögezte a kompromisszumokra vonatkozó kérdésre, hogy semmilyen irányváltás nem lesz a magyar kormány politikájában.

„Ahogyan azt a CEU és más források is nyilvánosságra hozták, New York Állam Oktatási Hivatala igazolta a magyar kormányzat számára, hogy a CEU a hivatal által regisztrált oktatási tevékenységet folytat New York államban”- közölte a külügyminiszter kijelentéseire reagálva a CEU. Az intézmény szerint az ezt megerősítő levelet 2018. júniusában már nyilvánosságra hozták.

„A CEU oktatási tevékenységének további bővítéséről augusztusban értesítette a magyar tisztségviselőket a New York-i hivatal. Szintén ismert, hogy 2018. áprilisában az akkori oktatási államtitkár, Palkovics László és Altusz Kristóf helyettes államtitkár által vezetett magas rangú küldöttség látogatta meg a CEU New York állambeli oktatási helyszínét”- folytatódik az egyetem közleménye, mely szerint Altusz Kristóf már 2017. szeptemberében jelezte New York-i tárgyalópartnereinek, hogy a két fél között a CEU kérdésében létrejött megállapodástervezet véglegesnek tekinthető, és hogy a magyar kormány nem kíván további módosításokat eszközölni a szövegen.

„A CEU több alkalommal is felszólította a magyar kormányzatot, hogy írja alá a megállapodást, amellyel biztosíthatná az egyetem budapesti működését, beleértve a CEU működésének szerves részét képező amerikai akkreditációjú programokét is. Válaszul Szijjártó Péter külügyminiszter utalásaira, miszerint a CEU „privilégiumokat” élvezett vagy vár el, ismét kijelentjük, hogy a CEU mindig is betartotta a magyar törvényeket, és megfelel a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény 2017. tavaszán elfogadott módosításában előírt feltételeknek is”- szögezte le az egyetem, majd hozzátették: továbbra is nyitottak arra, hogy ezeket a kérdéseket megvitassák a magyar kormány tagjaival, és olyan megoldást találjanak, amely biztosítja az egyetem budapesti működését.

atv.hu

További belföldi híreink