Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-09-12 20:31:00

Gyurcsányék is bejelentették: tüntetést szerveznek vasárnapra

Gréczy Zsolt ezt szerette volna bejelenteni az ATV Egyenes Beszéd Kontrában, de egy beszélgetéssel korábban már Ujhelyi István megtette ezt. A DK bízik benne, hogy az MSZP-vel és a Párbeszéddel közösen tudják a demonstrációt szervezni.

Azért jöttem, hogy bejelentsem, hogy a DK vasárnapra tüntetést szervez

- mondta az ATV Egyenes Beszéd Kontrában Gréczy Zsolt, azonban előtte Ujhelyi István is bejelentette, hogy az MSZP és a Párbeszéd tüntetést szervez vasárnap délutánra az Orbán-kormányt elítélő Sargentini-jelentés kapcsán.

A DK politikusa ugyanakkor kifejezetten jó hírnek nevezte, hogy a szocialistáknak is ugyanez volt az ötletük, úgy véli, ez már egy közös front és reménykedik benne, hogy pénteken tudnak a másik két párttal közösen egyeztetni a demonstráció szervezéséről. Megjegyezte, ők hárman szavaztak igennel az Európai Parlamentben, ezért nekik van alapjuk arra, hogy ezt a megmozdulást megszervezzék.

Gréczy hozzátette: azt nem lehet várni az Európai Uniótól, hogy „megbukjon Orbán Viktor”, ennek érdekében Magyarországon kell tenni. Arra a kérdésre, hogy az ellenzék az elmúlt hónapokban nem tudott tömegeket megmozgatni, most mit tudnak tenni, úgy válaszolt a DK-s politikus, hogy nehéz nagy tömegeket összehozni, ha az emberek félnek, de megpróbálják majd elmagyarázni nekik, hogy nem kell félni a hatalomtól. Hozzátette: a keddi és szerdai nap Strasbourgban megmutatta, hogy Orbánék sokkal gyengébbek annál, mint azt gondolták.

A DK országgyűlési képviselője ezután a kamerához fordult és a nézőkhöz szólt: „mindenki bontson ki egy üveg bort, vagy sört, bújjanak össze a párjukkal és mondják, hogy ma győztünk, ma jó napunk volt”.

atv.hu

További belföldi híreink