Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-08-25 19:02:00

Ha most lennének a választások, a DK és az LMP be sem jutna a parlamentbe?

Sem a Demokratikus Koalíció, sem pedig az LMP nem ülne a parlamentben, ha a választások most lennének, ez derült ki a Publicus Intézet felméréséből. Pulai András az intézet igazgatója elmondta, április óta csökken a pártok támogatottsága, az LMP-nek megfelelődött a szavazótábora, a DK-nak pedig mint mondta, a léte kérdőjeleződött meg a választások után.

Augusztus közepén még belefért egy utolsó tengerparti nyaralás, vagy egy balatoni hosszú hétvége, ahol a főszerep a lángos, a hideg üdítő, és a strand háromszöge köré összpontosul. De még ebben a nagy melegben is voltak 998-an, akik választoltak a Publicus Intézet kérdésére, kire szavaznának, ha most lennének az országgyűlési választások.

A Fidesz még mindig toronymagasan vezet, utána az MSZP, és a Jobbik, majd az LMP, és a DK következik. Az utóbbi kettő nem szerepelt túl jól a felmérésben, ha most lennének a választások, az ő politikusaik nem ülnének a parlamenti patkóban.

Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője azt mondta: "a DK-nak a léte, legitimációja kérdőjeleződött meg a választások során, hiszen az volt az ígéretük, hogy új szavazókat fognak hozni az ellenzéki táborba, és ugye a baloldali ellenzéki oldal nem tudott új szavazókat gyűjteni, nagyságrendileg ugyanannyit kaptak, mint 4 évvel ezelőtt".

A Demokratikus Koalíció politikusa azt mondta, nem foglalkoznak ezzel a felméréssel. Gréczy Zsolt hozzátette: "Ez ugyanaz a Publicus Intézet, amelyik az áprilisi választás előtt ingyen Népszavát osztogatott Újpesten és Angyalföldön, és arról próbálta meg meggyőzni a választókat, hogy ne Varju Lászlóra, hanem az MSZP újpesti szervezete által már lemondatott volt szocialista képviselőre szavazzanak, hát nyilván az volt a cél, hogy hátha nem nyer Varju László, ez a cég, amelyik most kimutatta, hogy a DK be se jut".

Kanász Nagy Máté azt mondta Híradónknak, hogy az LMP saját adatai, és más közvélemény-kutatók felmérései nem a Publicus által most jelzett eredményt mutatják: "Nyilvánvaló, hogy vannak olyan intézetek, vannak olyan közvélemény-kutató cégek, amelyek különböző módszertannal dolgoznak, én nem ismerem ennek az intézetnek a módszertanát, de ez az intézet is azt mutatja, hogy van egy stabil 250-300 ezer fős tábora az LMP-nek, aki tűzön-vízen kitart vele, és ez egy választási szituációban bőven 5% fölötti eredmény elérésére elegendő".

A Publicus felméréséből egyébként az is kiderült, hogy április óta csökkent a pártok támogatottsága, és növekedett a bizonytalan szavazók száma.

atv.hu

További belföldi híreink