Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-08-10 15:05:00

DK: mérhetetlenül pofátlan a Fidesz

Az Országgyűlés fideszes többsége eltörölte az állami vezetők végkielégítésének különadóját. Varju László, a költségvetési bizottság DK-s elnöke az ATV Start műsorában ezt a lépést "mérhetetlen pofátlanságnak" nevezte. Különösen azt, hogy ez visszamenőlegesen is érvényes, vagyis azok a miniszterek, akik a választások után lettek menesztve, több milliós végkielégítést kaphatnak.

"Akik tisztességgel dolgoztak, és jár nekik a végkielégítés, azok kapják meg,"- mondta Varjú László, aki szerint viszont ez ügyben közmegegyezésre van szükség. Varju úgy látja: a Fidesz az aktuális álláspontjának megfelelően hol ezt mondja, hol azt, hogy a haverjait jobb helyzetbe hozza, ez messze van a jogállamiságtól, jelentette ki.

A politikus kitért arra is, hogy egy átlag munkavállalónak esetenként 10 év munkaviszony után 1-2 hónap végkielégítés jár, egy leköszönő miniszternek pedig aki legalább 3 évig volt miniszter, 6 hónap, ez elfogadhatatlan a számára. Lázár János például 6 millió forintot kapott, tette hozzá.

A kérdésre, hogy az ellenzék a törvényalkotás során észrevette-e, hogy a kormánypárok épp kivezetik a különadót, és miért nem tiltakoztak hangosan ez ellen, amíg a sajtó meg nem írta, hogy megszűnt a végkielégítések különadója, Varju azt válaszolta, hogy ellene szavaztak, tiltakoztak, de azt nem tudták, hogy mi lesz pontosan ennek a rendeletnek a hatása. Elmondta, hogy ő személy szerint nagyobb figyelmet szentelt annak, hogy az a húszezer milliárd forint, amire benyújtották a költségvetést, az elfogadhatatlan, ma nem az emberek mindennapjait könnyíti meg. Szerinte emellett eltörpül Lázár János 6 millió forintja, tette hozzá.

atv.hu

További belföldi híreink