Itthon

2018-07-15 08:41:00

Megszűnt Czeglédy Csaba mandátuma

Czeglédy Csaba, az Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője volt, de mandátuma – miután letartóztatásba helyezték, és egy éven át nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt. Október 14-én lesz az új választás a Vas megyei székhelyen. A politikus ellen ellen üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás.

Megszűnt Czeglédy Csaba mandátuma

Megszűnt Czeglédy Csaba mandátuma, mivel egy éven keresztül nem vett részt a szombathelyi közgyűlés munkájában - írja az Origo. Az Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője tavaly júliusban került előzetes letartóztatásba.

Az MSZP és a DK számára ügyvédként is dolgozó egykori szocialista politikust és társait bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, mintegy 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítják.

A helyi választási bizottság október 14-ére írta ki az új voksolást. Augusztus 27-től szeptember 10-ig lehet majd jelöltet állítani a pártoknak.

Az ügy huszonkét terheltje közül már csak ketten vannak rács mögött. Czeglédy letartóztatását július 5-én hosszabbította meg a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt.

atv.hu

További belföldi híreink