Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-07-13 18:03:00

Tarlós nem akar még egy ciklust vállalni

Tarlós István főpolgármester a jelenlegi struktúra és a "nem tisztázott" hatáskörök miatt 70 évesen már nem akar még egy ciklust vállalni - tudta meg az ATV főmunkatársa városházi és kormányzati forrásból.

Tarlós nem akar még egy ciklust vállalni

Május végén egy Index-interjúban mondta el Tarlós István, hogy Orbán Viktor miniszterelnök néhány héttel előtte felkérte, induljon el újra a 2019-es főpolgármesteri választáson. Mint mondta, a miniszterelnöknek az ország legfontosabb kérdéseiben folytatott politikájával egyetért, és ha lesz köztük megállapodás, ha nem, azt továbbra is támogatja.

"Azt azonban nagyon meg kell fontolnom, hogy 70 évesen vállalok-e, és ha igen, akkor milyen feltételek mellett egy hat és fél évre szóló elkötelezettséget" - tette hozzá.

A főpolgármester a 3-as metró felújításán túl a tervei között említette, hogy megszüntetné a BKK-t, és a Közbeszerzési Kft-t. Azt javasolja, hogy mégis egyszerre újítsák fel a Lánchidat és az Alagutat. Akkor elképzelhetőnek nevezte azt is, hogy nem lesz mobilgát a vitás Római-parti szakaszon.

Egy másik, a PestiSracok.hu-nak adott interjúban már azt mondta, ö nem kapaszkodik a főpolgármesteri székbe.

Tarlós Istvánnak nem tetszik, a Budapestért felelős államtitkárság elnevezés a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökségen, és az sem, hogy a fővárosi fejlesztési ügyekben nem tisztázottak a kompetenciák. A Red Bull Air Race-ügyben pedig az nem tetszett neki, hogy kiforgatták a szavait, az ő asztalán soha nem járt a budapestieket zavaró verseny engedélyezése.

Tarlós Istvánt keretük, de nem értük el.

Ajánlom

További belföldi híreink