Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-07-10 20:31:00

„Lassan mindenki beledöglik”: Kunhalmi a stúdióból üzent Orbánéknak

A MSZP politikusa azt kérte az oktatási államtitkártól, az emberi erőforrás miniszterétől és a miniszterelnöktől, tegyék lehetővé, hogy a nyugdíj mellett is taníthassanak a pedagógusok.

„Lassan mindenki beledöglik”: Kunhalmi a stúdióból üzent Orbánéknak

Ebből a stúdióból kérem az államtitkárt, az emberi erőforrás miniszterét, Orbán Viktort, engedjék meg, tegyék lehetővé, hogy nyugdíj mellett a pedagógusok taníthassanak- üzent az ATV Egyenes beszédből Kunhalmi Ágnes. Az MSZP politikusa szerint annyira rossz a helyzet, hogy lassan a takarítónőket is be fogják állítani tanítani.

Az oktatási szakpolitikus arról is beszélt, hogy a minisztérium és a Fidesz szerinte nem meri felvállalni, hogy „totálisan megbukott” az az oktatáspolitika, amit 2010-ben a zászlajukra tűztek.

„Nem csak a gyerekek morzsolódnak le, hanem a tanáraik is”- utalt a tanárhiányra Kunhalmi Ágnes, majd arról beszélt, hogy nem teszi vonzóvá a pályát az sem, hogy a pedagógus életpálya-modell befejeződött tavaly, és nem tudják, mi lesz a következő időszakban.

Elmondta, a béremelés utolsó 5 százalékát ráadásul nem építették be az alapbérbe, hanem egyfajta minőségi bérpótlékként adták, így nem elég a létszám-hiány, az alacsony fizetés miatt „lassan mindenki beledöglik”. Elmagyarázta, hogy van egy úgynevezett vetítési alap, amire jönnek a szorzók és így jön ki egy egyetemről érkező pedagógusnak az alap, 182 ezer forintos jövedelme. Hozzátette: ehhez képest a diplomás minimálbér is több ezer forinttal magasabb, így az MSZP szerint az lenne a megoldás, ha a vetítési alapot a diplomás minimálbérhez kötnék. Kunhalmi szerint ezzel lehetne azt az első lépést elérni, hogy aki egyáltalán még tanítani szeretne, ne hagyja ott a pályát.

Arról is beszélt, hogy az ellenzék oktatással kapcsolatos javaslatait a parlamenti bizottságokban rendre leszavazza a kormánypárt, mivel szerinte beismerése lenne a politikájuk kudarcának, ha valamit megfogadnának ezekből.

Kunhalmi elmondta, egyre több olyan visszajelzést kap, hogy „kreatív elkerülő utakat” találnak a szülők. Egyfajta új modellnek is tekinthető már a szocialista politikus szerint, hogy összeáll 10-12 szülő, kiveszik a gyerekeiket az iskolákból és megfizetik a magántanárokat, mert nem akarják, hogy a gyerekük versenyképtelen oktatást kapjon.

„Az állami oktatás totálisan lerongyolódott”- vélekedett Kunhalmi Ágnes, aki szerint ezért a kudarcét „nagyon nagy árat fog Magyarország fizetni”.

atv.hu

További belföldi híreink