Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-06-21 20:17:00

Aki csak az ÁSZ-bírságra adakozott a Jobbiknak, annak visszafizeti pénzét a párt

Legalábbis ezt állította Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezetője az ATV Egyenes beszédben.

Korábban, még márciusban Volner János közölte, hogy mindenképpen az ÁSZ-büntetésre költik majd a gyűjtésből befolyt összeget, ha azt a jogorvoslati eljárás lezárulta előtt be kellene fizetniük. Novák Előd azonban nemrég közölte, hogy elköltötték az összegyűjtött pénzt. Mint ismert, december elején derült ki, hogy az Állami Számvevőszék összesen több mint 660 milliós büntetés befizetését várja a Jobbiktól. A párt egyből gyűjtést indított, melyből több mint 100 millió forint folyt be.

Gyöngyösi Márton az ATV Egyenes beszédben csütörtök este azt mondta, a párt most pillanatnyilag olyan helyzetben van, mint a templom egere. Hozzátette: előfordulhat, hogy felfüggesztik a Jobbik állami támogatását, ami gyakorlatilag a csőd kategóriáját jelenti. Rónai Egon kérdésére, hogy nem pont erre gyűjtöttek-e össze több mint százmilliót az emberektől, a frakcióvezető azt mondta: kampányidőszakon vannak túl, ami elég költséges volt.

A műsorvezető ismételt kérdésére, hogy ezekszerint elköltötték a bírságra gyűjtött pénzt, Gyöngyösi azt mondta: kampány közepén voltak és választási győzelemre készültek, így nem csak a bírság miatt gyűjtöttek, hanem a kormányváltás lehetőségéért is, amiben benne lett volna, hogy az Állami Számvevőszéket is átalakíthatják, hogy ne úgy működjön, mint most. „Minden eszközt erre fordítottunk”- jelentette ki Gyöngyösi Márton, aki szerint összetett dolog volt ez az adakozás, mert sok ember szerinte a Jobbiknak adta a pénzt, hogy a kampányukat támogassák.

Végül a frakcióvezető hozzátette: akik kizárólag arra adták a pénzt, hogy abból az ÁSZ-bírságot kifizessék, azoknak vissza fogja a Jobbik fizetni.

Az ugyanakkor kérdéses, hogy miből, mert a frakcióvezető azt is elmondta, hogy július elejével várják az állami támogatás negyedéves részletét, amit, ha nem kapnak meg, nem fognak tudni fizetni.

Gyöngyösi arról is beszélt, hogy szerinte Novák Előd állításával ellentétben Vona Gábor nem fog visszatérni a politikába. Azt pedig, hogy szakadna a Jobbik, számokkal igyekezett cáfolni. Mint mondta, a választás óta kicsit több mint 120 ember hagyta el a pártot, aki közül 80 teljesen inaktív volt, 40-50 ember aktivitása volt közülük csak kimutatható, viszont több mint 80-an csatlakoztak április óta, így ha ezt összeveti valaki, az jön ki, hogy erősödik a párt szerinte.

atv.hu

További belföldi híreink