Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-06-13 06:02:00

Vihar: több tízezer háztartásban ment el az áram

Az országon átvonuló vihar szinte mindenütt károkat okozott, a tűzoltókat kidőlt fák, elárasztott pincék miatt riasztották szerdára virradó éjjel.

Vihar: több tízezer háztartásban ment el az áram
Fotó: Időkép

Lakóházak tetőszerkezetét rongálta meg, fákat csavart ki Veszprém megye több településén a vihar - tájékoztatott a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

Bakos György elmondta, hogy Devecserben öt ház tetőszerkezetét rongálta meg a jégeső, Ajkán egy buszmegállót döntött össze, Balatonalmádiban reklámtáblákat rongált meg, Márkón néhány lakóépület pincéjébe folyt be a víz. Személyi sérülés nem történt. 

fotó: időképFotó: Időkép

A Budapest-Kelebia vasútvonalon, Dömsöd és Kunszentmiklós-Tass között szerda hajnalban egy kidőlt fa szakította le a felsővezetéket, ezért ideiglenesen szünetelt a vonatközlekedés.

Kora reggel Bács-Kiskun megyében több mint 13 600, Békésben csaknem 12 500, Csongrádban 3400, Pest megyében pedig mintegy 9500 fogyasztónál nem volt áram - írta katasztrófavédelem. A szolgáltatók dolgoznak az üzemzavarok elhárításán - tették hozzá.

Pest és Bács-Kiskun megye több településén szünetel az áramszolgáltatás a vihar miatt; az üzemzavar összesen csaknem 70 ezer embert érint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint.

Pest megyében Makádon, Dömsödön, Bugyin, Dabason, Ócsán, Alsónémediben, Üllőn és Ecseren összesen csaknem húszezer fogyasztónál nincs áram. Kecskemét térségében 42 ezer, Baja környékén pedig 5900 fogyasztót érint az üzemzavar.

fotó: időképFotó: Időkép

Zala és Somogy megyében is több településen kidőlt fákhoz hívták ki a tűzoltó egységeket, így például Becsvölgyén, Nagykanizsán, Kaposváron, Balatonfenyvesen, Nagyatádon.   

A Fejér megyei Abán víz árasztotta el egy családi ház pincéjét, több helyen pedig fák dőltek az úttestre, például Rácalmáson és Kisapostagnál a 6-os főútra, Polgárdi közelében pedig a Fülére vezető útra.    

A Pest megyei Dömsödön az iskola kapujára és az 51-es főútra, míg Törökbálinton egy személygépkocsira borult fa. Baranya megye és Budapest több pontján szintén kidőlt fákhoz, letört ágakhoz riasztották a tűzoltókat, csakúgy, mint Bács-Kiskun megyében.

fotó: időképFotó: Időkép


Frissítés:

"Az áramszolgáltatás tekintetében okozott károkat, illetve fennakadásokat a tegnapi vihar, azonban az áramszolgáltatók szakemberei folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán. Jelenleg már csak pár ezer olyan helyszín van az ország középső régiójában, ahol még mindig szünetel az áramellátás"- közölte szerda délelőtt az ATV Híradójával Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

atv.hu

További belföldi híreink