Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-05-30 19:54:00

Mirkóczki: Senki sem örül Dúró Dóra kizárásának

Mirkóczki Ádám sajnálja, hogy a Jobbik elvesztette az egyik legnépszerűbb politikusát, de az elnökség most megmutatta, hogy milyen fegyelmet vár el. Szerinte csak így lehetnek sikeresek.

 

Tegnap bizalomvesztésre hivatkozva kizárta a Jobbik frakciója Dúró Dórát, aki ma reggel azt írta közösségi oldalán, hogy kész visszaadni a mandátumát. A Jobbik elnöksége ma visszahívta a politikust, aki az atv.hu kérdésére, hogy kilép-e a pártból, azt felelte: vélhetően ezzel kapcsolatban nem lesz más választása, viszont elég „sűrű” most ez a pár óra ahhoz, hogy megalapozott nyilatkozatokat tudjon tenni.

Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes Beszédben kijelentette: senki sem örül a kizárásnak a Jobbikban, nem okoz örömet a dolog. „Senki ne gondolja, hogy egy megtervezett mészárlás zajlik a pártban” – hangsúlyozta a politikus, és hozzátette:

Dúró Dórával az egyik legnépszerűbb politikusukat vesztették el, de a körülmények nem engedik meg, hogy a frakcióban maradjon.


Úgy tudja, hogy Dúró Dóra nem követett el etikai vétséget, ugyanakkor támogatásával legitimálta Toroczkai László platformját, ami szerinte bomlasztotta a pártot. Szerinte pártja 80 százaléka ezt gondolja. „A Jobbik jövője a tét” – emelte ki Mirkóczki, aki szerint végig kell járni azt az utat, amit a néppártosodással megkezdett a pártja.

A politikus elmondta: nem emlékszik olyanra, hogy az elnökségért ketten indultak volna, olyan pláne nem, hogy a vesztes körbeturnézza a médiát. Sajnálja, hogy Dúró Dóra asszisztált ehhez. A képviselő szerint a sikeres pártokra – példaként említette a Fideszt vagy a Demokratikus Koalíciót – nem jellemző, hogy egy pártban különböző platformokat, kvázi egy másik pártot hoznak létre. „Ez nem lehet sikeres párt” – szögezte le Mirkóczki, aki leszögezte: a Jobbik új elnöksége most megmutatta, hogy milyen fegyelmet vár el.

Mirkóczki Ádám elmondta, hogy nem volt veszekedés vagy útszéli stílus a tegnapi elnökségin, ahol Dúró Dóra is részt vett. Toroczkai Lászlóval kapcsolatban nem akarta kijelenteni, hogy a Fidesz embere, ugyanakkor úgy véli, hogy a volt alelnök lépései a legkevésbé sem a Jobbiknak, sokkal inkább a kormánypártnak kedveztek. Azt mondta, még nincs döntés Toroczkaival kapcsolatban, az etikai testület fog dönteni. Dúró Dóráról úgy véli, hogy ilyen előzmények után távozni fog a pártból.

atv.hu

További belföldi híreink