Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-05-23 15:37:00

Balogh Jánost megszavazták főrendőrnek

Közbiztonsági főigazgató lesz a Belügyminisztériumban Papp Károly távozó országos rendőrfőkapitány, aki mint munkatársunknak elmondta, "a rendvédelmi szervek irányításával kapcsolatban kap feladatokat". A rendészeti államtitkári posztot pedig Pintér Sándor belügyminiszter nem kívánja betölteni – ez derült ki Balogh János parlamenti bizottsági meghallgatásán, aki az ORFK új vezetője lesz. Ő hangsúlyozta: az illegális migráció nem szűnt meg.

Balogh Jánost megszavazták főrendőrnek

A parlament szakbizottsága meghallgatta Balogh Jánost, aki Papp Károly távozása után az országos rendőrfőkapitány lesz. A bizottsági meghallgatáson Kontrát Károly belügyi államtitkár megerősítette amit Pintér Sándor belügyminiszter a miniszteri bizottsági meghallgatásán – az MSZP-s Harangozó Tamás kérdésére – tíz napja már nyilvánosan elmondott: átalakítások lesznek a Belügyminisztériumban, és Papp Károly országos rendőrfőkapitány új struktúrában fontos posztot kap. (Harangozó Tamás munkatársunknak azt mondta, ezen a több mint egy héttel ezelőtti miniszteri meghallgatáson Pintér Sándor az ő kérdésére azt is elárulta, hogy a TEK vezetésében is lesz személyi változás.)
 
A mai bizottsági meghallgatáson ezt Kontrát Károly belügyi államtitkár is elmondta, hogy a belügyi rendészeti államtitkári posztot nem töltik be, viszont a közbiztonsági főigazgatói posztot létrehozzák a tárcánál. A főkapitányi posztról távozó Papp Károly pedig a bizottsági tanácskozás után az ATV főmunkatársának megerősítette: a BM-ben az új struktúrában létrejön a közbiztonsági főigazgatóság. "Vélelmezhetően én leszek a főigazgató" – tette hozzá. Arra, hogy miért jön létre a főigazgatóság, és ő milyen alá/fölérendeltségi kapcsolatban lesz a miniszterrel, az államtitkárokkal, illetve az új országos rendőrfőkapitánnyal, Balogh Jánossal, Papp Károly mindössze annyit mondott: "a rendvédelmi szervek irányításával kapcsolatban kap feladatokat". A szavaiból az derült ki, hogy a belügyminiszter lesz csak a felettese. "A főigazgató a miniszternek alárendelve fog szolgálatot teljesíteni". A többi hatásköri viszonyról a napokban döntenek.
 

Balogh János a parlament szakbizottságának meghallgatásán azt mondta, ő nem tervez személyi vagy strukturális változtatást az ORFK-nál, "nagy hibát követne el, ha egy jól működő rendszeren változtatna" másrészt eddig országos rendőrfőkapitány-helyettesként részese volt a változtatásoknak.
 


A DK-s Vadai Ágnes kérdésére, aki úgy értette, hogy megszűnt az illegális migráció a déli határon, Balogh János azt mondta, a képviselő valamit félreértett, "az illegális migráció nem szűnt meg". (A rendőr-főkapitányi poszt várományosa előzőleg valójában azt mondta, hogy sikerült minimalizálni az embercsempészetet és szintén várakozáson felül, minimális létszámban "kerülnek át illegális migránsok Magyarországon Nyugat-Európa felé".)
 
Azt visszautasította, hogy a szabolcsi határszakaszon felső rendőrségi vezetők nem lépnének fel elég hatékonyan a csempészekkel szemben, vagy – ahogy Vadai Ágnes állította – összejátszanak a bűnelkövetőkkel. Balogh János az LMP-s Demeter Márta kérdéseire azt mondta, nem terveznek saját hatáskörrel önkormányzati rendőrséget, erre nincs is szükség – tette hozzá. Szerinte a demonstrációkon a rendőrség visszafogott, türelmes.
 
A rendőrség, a járőrök senkit nem szeretnének "szívatni" – reagált Balogh János, amikor az MSZP-s Harangozó Tamás kérdésére, aki arra kérdezett rá, hogy az autópályán fehér Audis rendőrök állítólag gyorsabb haladásra késztetnek autósokat, hogy aztán megbüntessék őket. Balogh János szerint nem kell mindent elhinni, ami a közösségi oldalakon, a Facebookon megjelenik. A főkapitányi poszt várományosa meghívta a szocialista képviselőt, hogy nézze meg a hiteles felvételeket ezekről az esetekről.

A rendőrség honlapján található önéletrajza szerint Balogh János tanulmányait 1990-ben a Kossuth Lajos Katonai Főiskola gépesített lövész- és harcjármű-üzemeltető szakán kezdte. 1995-ben végzett a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán. Rendőri pályáját a Soproni Rendőrkapitányságon kezdte nyomozóként. 2012 óta a Készenléti Rendőrség parancsnoka, egyben országos rendőrfőkapitány-helyettes, 2015 júliusa óta a műveleti rendőrfőkapitány-helyettesi posztot tölti be.

További belföldi híreink