Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-05-17 20:37:00

Négy ember halt meg miatta, öt évre ítélték a férfi

Másodfokon jogerősen 5 év szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Székesfehérvári Törvényszék azt a férfit, aki 2014-ben a Mezőfalva és Nagyvenyim közötti úton balesetet okozott. A balesetben egy várandós anya, a férje, valamint egyik gyerekük meghalt, a másik gyerek súlyosan megsérült.

Négy ember halt meg miatta, öt évre ítélték a férfi

A törvényszéknek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint első fokon a Dunaújvárosi Járásbíróság 2017 júniusában a vádlottat közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, akkor négy év szabadságvesztést kapott, valamint öt évre eltiltották a járművezetéstől. Az ítélet ellen az ügyész, a vádlott és védője is fellebbezett.   

Másodfokon a Székesfehérvári Törvényszék az elsőfokú bíróság eljárását törvényesnek, az általa megállapított tényállást megalapozottnak találta. Ugyanakkor a vádlott büntetését öt év szabadságvesztésre súlyosbította, továbbá hat évre tiltotta el a járművezetéstől.   

A jogerős ítéletben a bíróság megállapította, hogy 2014. november 1-jén este - ködös időben - a vádlott személygépkocsijával egy kocsisor előzésébe kezdett, majd észrevette, hogy szemből egy autóbusz közeledik. A baleset elkerüléséért hirtelen kormánymozdulattal visszatért a saját sávjába és nekiütközött a szabályosan közlekedő egyik autónak, amely így frontálisan ütközött az autóbusszal.   

E személygépkocsi vezetője - egy állapotos asszony -, a férje, valamint egyik gyermekük olyan súlyosan megsérültek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Másik gyermekük súlyos sérülést szenvedett.

atv.hu/MTI

További belföldi híreink