Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-05-17 16:51:00

ATV-s interjúja miatt lett nemkívánatos a felcsúti öregdiák-találkozón

Az Egyenes beszédben korábban tett, bíráló kijelentései miatt lett nemkívánatos a felcsúti öregdiák-találkozón - állította Nagy Károly a műsorban. A momentumos politikus csak azt fájlalja, hogy chaten közölték vele a döntést, nem pedig egy kávé mellett.

Két erős állításom volt, ami fájhatott - közölte a momentumos politikus. Az egyik, hogy a tao-rendszert egy legalizált lopásnak nevezte, ami nem átlátható szerinte, a másik, hogy a Puskás Akadémiáról azt mondta, elvesztette akadémiai jellegét. Nagy Károly az Egyenes beszédben azt mondta: korábbi kijelentéseit továbbra is fenntartja. Azt is állította, hogy a felcsútiak a döntést Facebook-chaten közölték vele, majd, miután kérte, hogy indokolják meg, felhívták és telefonon is elmondták neki.


Ezt így bemondták, hogy az Egyenes beszédben tett kijelentései miatt? - kérdezte Nagy Károlytól a műsorvezető, mire a fiatal politikus úgy válaszolt: „abszolút”.

Arról is beszámolt, hogy ösztöndíjasa volt a Puskás Akadémiának, de egy héttel azután, hogy belépett a pártba, közölték vele, hogy a támogatottak közé már nem fér bele. „Ott még mondták, hogy jöjjek a különböző eseményekre, de decemberben már nem mentem el” - mondta Nagy, aki csak azt sajnálja, hogy ilyen méltatlan helyzet alakult ki. Mint mondta, jobban szerette volna, ha az Egyenes beszédben tett kijelentései után felhívják, vagy meghívják egy kávéra és megkérdezik tőle, hogy „Karcsi, mi volt ez?”

A tao-rendszerről szólva azt mondta: „sportolóként és focikedvelőként is rossz nézni, hogy olyan ösztönzőrendszert épített ki a kormány, ami nem a teljesítményt ösztönzi”. Úgy gondolja, a rendszernek az lenne a célja, hogy ugródeszka legyen, hogy jó játékosokat neveljenek ki, akiket utána külföldön akár értékesíteni is lehetne. Ehhez szerinte szükség lenne arra, hogy játszanak a fiatalok, de a győzelmi kényszer miatt a tizenévesek között sokszor nem aszerint válogatnak az edzők, hogy kinek van szüksége a fejlődésre, így sokan kihullanak a rendszerből - magyarázta.

Kerestük a Puskás Akadémiát, hogy reagáljanak korábbi növendékük állításaira. Amint megkapjuk a válaszukat, frissítjük a cikket!

atv.hu

További belföldi híreink