Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-04-17 06:50:00

Itt az LMP válasza Szél Bernadett fodrászszámláira és a visszalépők fegyelmi ügyére

Rónai Egon kérdezte a párt szóvivőjét a Sallai Róbert Benedek és Hadházy Ákos között történtekről, valamint arról is, miért folyik fegyelmi azok ellen, akik nem önszántukból léptek vissza.

Kanász-Nagy Máté

 

A látszat ellenére elég jó állapotban vagyunk- magyarázta Kanász-Nagy Máté az LMP-vel kapcsolatban megjelent híreket az ATV Egyenes beszédben. A párt szóvivője szerint ők az ellenzéki oldalon az egyetlen párt, amely érdemben növelte a támogatottságát. Rónai Egon közbevetette, hogy ez így nem igaz, mire Kanász-Nagy úgy reagált: ha azt nézik, hogy a Jobbik stagnált, a baloldali blokk együtt négy éve 26-27 százalékot kapott, most meg csak 20-at, akkor igen. Hozzátette: nekik 60 százalékkal nőtt a támogatóik száma.

Az LMP szóvivője beszélt a budakeszi körzetről is, ahol a párt társelnöke indult. Elmondta, kedden bejelentették, hogy megóvják az eredményt, új választást szeretnének a körzetben, mivel 296 szavazaton múlt a fideszes jelölt győzelme, miközben több mint 600 szavazatot érvénytelenítettek. Hozzátette: azt is problémának tartják, hogy ebben a körzetben a szombat helyett vasárnap lett csak hivatalos a végeredmény, akkor zárta le a választási bizottság, valamint állítják, hogy számos jegyzőkönyvben átírások, áthúzogatások vannak, „mintha folyamatosan javítgattak volna bennük és újra és újra le akarták volna zárni őket”- magyarázta Kanász-Nagy. Hozzátette: remélik, új választás kiírására kerül sor, amelyen megfordul az eredmény.

Rónai Egon az LMP-n belül történtekről is kérdezte a szóvivőt, a napokban Hadházy Ákos és Sallai Róbert Benedek között zajló konfliktusról például. Kanász-Nagy Máté arról beszélt, hogy hosszú és megterhelő kampányon vannak túl és ők is emberből vannak, így természetes, hogy most előjöttek konfliktusok, de azt elfogadhatatlannak tartják, hogy bármilyen erőszakos eseményre, incidensre kerüljön sor. Azt ugyanakkor az LMP szóvivője is elismerte, hogy Sallai és Hadházy között „valamilyen incidensre sor került”, de információi szerint az nem állja meg a helyét, hogy SRB megütötte volna Hadházy Ákost.

Meglökte és felborult? – kérdezte Rónai Egon, mire Kanász-Nagy azt mondta: „valami hasonló történt”.

Hozzátette: azóta Sallai Róbert Benedek és Hadházy Ákos is reagáltak a történtekre és „a kezdeti izgalom, vagy riadalom után már visszafogottabban”. Megismételte, hogy ennek ellenére „súlyos, elfogadhatatlan” esetnek tartják, ami történt és mindenképp lesz következménye, ezért fegyelmi ügy is zajlik ebben.

A műsorvezető Kassai Dániel és Ságodi Zoltán ügyéről is kérdezte az LMP szóvivőjét, aki elismerte, hogy az ő esetükben is zajlik fegyelmi ügy. Arra a kérdésre, hogy a két képviselőjelölt visszalépése kapcsán született-e az LMP-ben vezetői döntés, a szóvivő igennel felelt. Rónai Egon ezután arra volt kíváncsi, hogy lehet, hogy nem is a jelöltek maguk döntenek a visszalépés mellett, utána mégis őellenük indul fegyelmi a pártban – erre Kanász-Nagy azt mondta: voltak olyan személyek a pártban, akik magát a döntést kérdőjelezték meg és demokratikusnak tartja annyira saját pártját, hogy ilyen ügyek lefolytathatóak ezekben az esetekben is, még ha ő maga például nem indította volna el őket. Szerinte hamarosan megnyugtatóan zárulnak ezek az ügyek.

Arra a vádra is reagált az LMP szóvivője, amit korábban a műsorban fogalmazott meg a DK szóvivője, aki szerint, ha az LMP visszalép, 4-gyel több képviselőjük lenne most a parlamentben. Kanász-Nagy Máté erre annyit mondott, hogy akkor sem lenne kétharmada a Fidesznek, ha minden párt tud úgy erősödni az elmúlt négy évben, mint ők.

A jövőről szólva azt mondta: update-elni fogják most a pártot, amilyen hamar lehet, tisztújításra kerül sor és fiatalos, lendületes párt képét szeretnék a jövőben mutatni, ezen dolgoznak. Hozzátette: szerinte jobb helyzetben vannak, mint korábban.

Reagált arra is, amit Sallai Róbert Benedek Facebook-bejegyzésében említett a párt társelnökéről. A leköszönő politikus úgy fogalmazott: 

„Dettin, akitől „lehet más a politika“ elvén pár alkalommal számon kértem a közpénzből létrehozott ruhatárát, a százezres fodrászszámlákat, a 20 milliós őt ünneplő nagygyűlést”.

Kanász-Nagy szerint kampányban természetes dolog az, hogy egy miniszterelnök-jelöltnek vannak hivatalos megjelenései, országjárása, aminek vannak költségei, de ezek szerinte nyilvánosak az LMP-ben.

atv.hu

További belföldi híreink