Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-04-15 16:08:00

Gyurcsányék megtámadják 40 választókörzet eredményét

Negyven választókörzet eredményét támadja meg a Demokratikus Koalíció, ezekben új választást is követelnek – írja a párt közleményében.

Gyurcsányék megtámadják 40 választókörzet eredményét

Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben.

A DK az elmúlt héten folyamatosan gyűjtötte az információkat a visszaélésekről. Számos szavazókörben tapasztaltak szabálytalanságokat, például több szavazólap volt az urnákban, mint ahány szavazatot leadtak, emiatt megsemmisítették a szavazatok jelentős részét, de volt olyan szavazókör is, ahol tévesen rögzítették az eredményeket. A DK úgy véli, mindkét jelenség elsősorban az ellenzéki pártokat és jelölteket sújtotta.

„Azon túl, hogy a határon túliak névjegyzéke nem nyilvános, ezért a kettős állampolgárok akár többször is szavazhattak, több jelentés érkezett arról is, hogy egyes lakcímekre nagy számú, egyes esetekben több mint száz választó volt bejelentve nyílvánvalóan fiktív módon” - írják. A DK szerint ezek a tények összességében aláássák a választási folyamatba vetett bizalmat, és kétségessé teszi a választások eredményét minden választókerületben.

A Demokratikus Koalíció megtámadja az összes olyan választókerület eredményét, ahol jelöltjei indultak, de a hivatalos eredmény alapján nem nyertek. Ez 40 körzetre igaz. A DK szerint nincs kis csalás és nagy csalás, csak csalás van, ezért a választások megismétlését követelik minden ilyen körzetben.

atv.hu

További belföldi híreink