Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-04-04 19:31:00

Drámai üzenetben fordult az LMP-sekhez és szavazóikhoz az MSZP nagyágyúja

Hiller István az ATV Egyenes beszédben azt mondta, az utolsó pillanatig nem szabad letenni arról, hogy létrejön a megállapodás a zöldpárttal.

Ami történt, az jó hír minden demokratának, aki kormányváltást akar- mondta az MSZP választmányi elnöke a szerdai bejelentésről, miszerint több mint egy tucatnyi helyen visszalépésekről állapodott meg az MSZP, a DK és az Együtt. Hiller István beszámolt róla, hogy kemény, éjszakába nyúló tárgyaláson vannak túl, de jó hangulatú volt a megbeszélés és érezni lehetett, hogy mindenki a megállapodásra törekszik.

Az élő adásban a szocialista politikus Bangóné Borbély Ildikónak is üzent, aki szintén visszalépést jelentett be, Csepelen nem fog indulni, hogy az Együtt jelöltjének nagyobb esélye legyen a fideszes Németh Szilárddal szemben. „Ildikó, köszönöm szépen, amit tettél”- jelentette ki Hiller, majd hozzátette: politikustársa „jó harcos”. Elmondta, a megállapodásban kulcsfontosságú volt a csepeli körzet, ez volt a többi visszalépés alapja.

„Itt szeretném megköszönni Somodi Klárának, az Együtt politikusának is, hogy visszalépett és nem egyszerűen csak visszalépett, hanem kijelentette, hogy az én javamra lép vissza”- közölte a műsorban Hiller.

Rónai Egon a belvárosi körzetről is kérdezte a szocialista politikust, aki elmondta: V. Naszályi Márta visszalépése is „tiszteletreméltó dolog”, de nem kötődött szorosan ehhez a tárgyaláshoz, mivel LMP-s jelölt számára lépett vissza. Hiller úgy véli, Csárdi Antal még az unokáinak is mesélheti majd, hogy körzetében 2018-ban két elnök és két másik, esélyes jelölt is visszalépett a javára. Hozzátette: ez a visszalépés Csepel esetében viszonzásra került az LMP részéről, de szeretnék a megállapodást is szélesebbre kinyitni. „Nem kell letenni az utolsó pillanatig sem arról, hogy megállapodásra jutunk az LMP-vel”- magyarázta a politikus.

A műsorvezető felvetette, mit reagáltak Hadházyék a szocialisták 3-27-es ajánlatára (3 helyen visszalépne az MSZP, cserébe 27 helyen lépjenek vissza az LMP-sek), mire Hiller kijelentette: „a politikában egy ajánlat nem tud méltánytalan lenni”. Hozzátette: egy ajánlatról tárgyalni kell, el kell oda hozni mindenkinek a saját javaslatát, véleményét és eredmény majd a végén lesz.

Az LMP- t elkötelezett, demokratikus értékrendű pártnak tekintem. A szavazóik akkor tudhatják bizton, hogy kormányváltást akarnak, ha ugyanazt a gesztust, amit megtett a DK, az MSZP, a Párbeszéd, azt értik és a saját választóik szavát is megértik”- fogalmazott az MSZP választmányi elnöke. Hadházy Ákos tegnap esti kijelentésére reagálva azt mondta: hajlandóak lennének további visszalépésekre is a megegyezés miatt.

„Kérem az LMP-t, hogy tárgyaljon (…) Őszintén kérem az LMP szavazóit, hogy a kormányváltást tekintsék elsőnek”

- fogalmazott a szocialista politikus, majd nyomatékosította a kamerák előtt: „kérem, hogy állapodjunk meg!”

atv.hu

 

 

További belföldi híreink