Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-03-02 05:10:00

Vona: a ’98-as Fidesz egy jó kormány volt

A választás előtt újraindult a Húzós című műsor Rónai Egonnal, ahol a műsorvezető politikusokat faggat, de nem csak politikáról. Ezúttal Vona Gábor, a Jobbik elnöke volt a vendég.

Húzós - Vona Gábor 2018.02.28.

 

A műsor elején lévő rövid bemutató hivatalos önéletrajzi adatok alapján készült, és nem szerepelt benne a Magyar Gárda, hívta fel rá a figyelmet Rónai Egon. Vona Gábor elmondta: a mai napig dilemmában van, hogy megírja-e a Magyar Gárda védelmében című emlékiratokat, de nem biztos abban, hogy alkalmas most erre az idő. Elmondta: a gárda nem abból a célból jött létre, amivé sok ember szemében vált idővel. Hogy militáns volt, az az adottsága volt, de nem volt félkatonai szervezet, mert fegyverrel nem rendelkeztek, magyarázta a Jobbik elnöke, aki szerint eredeti célkitűzésében nem szerepelt semmilyen magyarországi kisebbségekkel kapcsolatos tevékenység, a Gyurcsány-kormánnyal szembeni ellenállás volt a fő mozgatórugója a szervezet létrehozásának.
A kérdésre, hogyan lett ebből nyílt cigányellenesség, azt válaszolta: nem volt nyíltan cigányellenes a Magyar Gárda, voltak települések, ahol gárdisták védték a helyi cigányokat az árvíztől. Alapító tagjai között volt az a Bencsik András is, aki most elég kemény dolgokat mond a Jobbikról az Echo tv-n- tette hozzá.

Zázrivecz Gábor

A Jobbik elnöke korábban a nevével is sokat szerepelt a sajtóban, mivel nem Vona Gáborként született, a vezetékneve Zázrivecz volt, az érettségi bizonyítványában is ez szerepel, de a diplomájában már nem. A Húzósban elmondta: 18 évesen döntötte el, hogy eredeti nevét veszi fel, hiszen nagyapját Vona Gábornak hívták. Ő azonban elesett a háborúban, így nagymamája újraházasodása után édesapja is megkapta a nevelőapja nevét, innentől pedig őt is Zázrivecz néven anyakönyvezték. Azt is elmondta, hogy nem megfontolásból vette fel, hanem azért, hogy nagyapja emlékét vigye tovább.

Vágó István régről ismeri

Vágó Istvánnal is régi „kapcsolat fűzi őket egymáshoz”, ugyanis 1996-ban bejutott a kvízműsorba, még az előző nevén. Nagy kaland volt – mondta –, hogy számtalan selejtező után jutott be a legjobb 16 közé, akik már a televízióban is szerepelhettek, ahol „szerencsétlenségére” a kilencedik lett.

Rónai Egon arról is faggatta a Jobbik elnökét, hogy szülei mit szólnak a karrierjéhez. Azt mondta, valószínűleg ők sem mondják el neki őszintén, de közben megtanultak internetet használni és szelektálni a hírek között. Hozzátette: miatta talán szenvedélyükké is vált időskorukra a politika, aminek nem mindig örül.

Egykori fideszesek

Vona beszámolt róla, hogy családja Fidesz-szavazó volt, ő is Fidesz tagja volt 2001-2003 között, sőt, Orbán Viktor polgári köreinek is tagja volt. Az akkori Fidesz azonban más volt, mondta, az 1998-2002 közötti Fideszt a mai napig fel tudja vállalni, „azzal tudok azonosulni, az egy jó kormány volt”. A 2002-es vereségét viszont szerinte nem tudta jól feldolgozni Orbán Viktor, és ennek isszuk ma is a levét – véli. Úgy látja, a miniszterelnök életében is 2002 jelentette a törést, ezért akarhat ledarálni és megbüntetni most mindenkit.
Családi helyzetéről szólva elmondta: noha volt saját ingatlanjuk Óbudán egy panelban, jelenleg is bérelt lakásban élnek a 11. kerületben. Fiával is beszél a politikáról, akinek még 12 évesen szükséges elmagyarázni dolgokat. Például azt is, hogy nem mindig nekik van igazuk, és nem mindig ők a „jók”.

Arról is beszélt, hogy sokat tanult a pszichológia szakon, amit később tudott hasznosítani, mert ahogyan mondja, a politikai is az emberi lelkekkel foglalkozik: „emberi lelkeket kell megnyerni, meggyőzni”. Arra viszont figyelni kell, hogy mire használják: már az évfolyamtársai közül is sokaknál érezte ugyanis, hogy valami hatalmi eszközként próbálják használni.

Török vonal

Sokat jár Törökországba, mert a török-magyar baráti tagozat elnöke, az Országgyűlésben ezt képviseli – mondta a műsorban arra reagálva, hogy a közelmúltban ismét szóba került elhíresült mondata az iszlámról.

Márki-Zay Péterre a „Jobbik talált rá”

A hódmezővásárhelyi választásról is elmondta véleményét. Vona úgy gondolja, mindenkinek el kellene menni szavazni, azt viszont nehezebb ügynek tartja, hogy mindenhol csak egy ellenzéki jelölt legyen. Mint mondja, alacsony részvételnél a Fidesz verhetetlen, magasabbnál lehet csak elkezdeni beszélni a kormányváltásról. Márki-Zay Péterről elmondta, hogy valóban a Jobbik „talált rá”, de ő tényleg egy független ember, aki ugyanúgy áll hozzá minden párt szavazójához, ez pedig fontos erénye egy leendő polgármesternek. „Hatalmas lélektani fordulat még időben” – véli a fideszes fellegvárnak mondott városban elért ellenzéki győzelemről.

„Másnak is lehet igaza”

Vona szerint az ő pártja mindenki felé nyitott: a bal- és jobboldali szavazók felé is, úgy látja, túl tudnak lépni a jobb-és baloldali megosztottságon. Arról is beszélt, hogy Forrai Richárd személye megkerülhetetlen a párt körül, olyan ő a Jobbiknak, mint Puch László az MSZP-nek, vagy mint, ami Simicska Lajos volt a Fidesznek. Vona azt mondta: szerinte Forrai nem pénzember. Jó barátjának tartja, aki egyben az Iránytű Intézet igazgatója is. Hozzátette: korrektek, ezért, ha számításokra van szükségük, akkor hozzájuk fordulnak.

A műsor végén szóba került az is, hogy az utóbbi időben pár dolog változott Vona Gábornál, például a cigánysággal megengedőbb lett, és hanuka üzenetet küldött a zsidóságnak. Ezekre úgy reagált, hogy sok emberrel találkozott, és kialakult egyfajta nyitottság benne, „másnak is lehet igaza”.

atv.hu

További belföldi híreink