Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-02-21 10:24:00

Többször fejen ütötte, majd megfojtotta apját egy törökszentmiklósi férfi

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy törökszentmiklósi férfit, aki 2015-ben megölte idős édesapját.

A táblabíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek az 51 éves vádlottat, döntésével helybenhagyva az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét.

A férfi 78 éves édesapjával együtt lakott egy törökszentmiklósi házban. Korábban mindketten rendszeresen italoztak, de 2015-ben a sértett már nem fogyasztott alkoholt. Az apa próbálta lebeszélni fiát az italozásról, de a vádlott ezt kötekedésként fogta fel, emiatt gyakoriak voltak köztük a veszekedések.

A vádlott 2015. december 15-én délután ittasan ment haza, de még tovább akart inni, ezért ismét elment egy kocsmába, ahonnan este már részegen tért vissza. Az apja ezt szóvá tette, ezért veszekedni kezdtek.

A fiú többször fejen ütötte az apját, aki ettől a kanapéra esett. A vádlott ezután két kézzel megragadta apja nyakát, és legalább öt percig szorította, amíg az idős férfi már nem mozdult.

Amikor a vádlott látta, hogy az apja nincs eszméleténél, egy vödör vizet öntött rá, de a férfi erre már nem reagált. A fiú ekkor a szomszédba ment segítségért, ahonnan mentőt hívtak, de már nem tudtak az apán segíteni.

A vádlott az eljárás során beismerő vallomást tett.

atv.hu/MTI

További belföldi híreink