Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-02-21 18:12:00

Egészségügyi béremelés: "Hiú reményeket ébresztett"

Megtörtént az előrehozott béremelés az egészségügyben. Volt, aki össz-vissz két forintot kapott. Egy másik alkalmazott amiatt fakadt ki, hogy mindössze négyszáz forinttal nőtt a keresete. Ez a pénz még egy reggelire sem elég. Az egyik egészségügyi szakszervezet a bértáblát okolja az igazságtalanságokért. Az egészségügyi államtitkár viszont büszke az eddigi eredményekre.

Béremelés: Csalódottak az egészségügyben dolgozók

 

Nem kellett novemberig várnia az egészségügyieknek az erre az évre ígért 8 százalékos béremelésre. A pluszpénz már januártól jár nekik. Az egészségügyi államtitkár a minap elégedetten beszélt arról, hogy több mint 50 %-ot emeltek az egészségügyben.

Ezzel szemben egy az Uzsoki Utcai Kórházban dolgozó ápoló arról számolt be, hogy a beharangozott nyolc százalékos béremelés az esetében nettó 2, azaz két forintot jelentett. Így néz ki a minisztérium bértáblája. Ehhez képest volt, aki azt írta, hogy a minimálbért sem kapja meg. „Nesze neked, életpálya-modell” Így összegezte véleményét egy másik kommentelő.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint megtévesztő volt a kormányzati kommunikáció: hiú reményeket ébresztett olyanokban is, akik a bértábla szerint nem vagy alig voltak jogosultak az emelésre. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint pénz nélkül nincs jó egészségügy.

Idén már nem lesz, de 2019 végén újabb 8 százalék béremelésre számíthatnak az egészségügyben.

atv.hu

További belföldi híreink