Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-02-21 06:28:00

Így alakítaná át az ellenzék a tao-rendszert

A kormány Brüsszelnek tett ígéretei ellenére nem a tömegsportot támogatja a társasági adókedvezményből befolyt összegből. Ez az Európai Bizottság dokumentumaiból derül ki. A kormány nem reagált az ATV Híradónak, az ellenzék viszont átalakítaná a tao-rendszert.

A Diósgyőr, a Videoton és a Vasas mellett három másodosztályú klub is új stadiont kaphat idén. Mindezt a nagyvállalatok tao-támogatásai teszik lehetővé. Ez azonban közpénz. A magyar kormány korábban azt ígérte az Európai Bizottságnak, hogy ezekből a forrásokból a tömegsportot fogja támogatni.

A tao feltétele ugyanis, hogy a kedvezményezetteknek 15 éven át biztosítaniuk kell az érintett sportlétesítményekben, hogy legalább évi 10 napon át iskolai és diáksport, szabadidős sport vagy egyéb közösségi programokat tartanak. Ennek azonban nincs nyoma. Az okokról az ATV Híradója érdeklődött a kormánynál is, de adásukig nem kaptak választ kérdéseikre.

Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint a tao attól még közpénz, hogy azt a cégek a központi költségvetés helyett máshova utalják át. Karácsony Gergely abszurdnak nevezte, hogy a 10 legnyereségesebb cég egy fillér társasági adót sem fizet be.

„Az én kormányomban a kis emberek adóját fogjuk csökkenteni és a nagy cégek adóját fogjuk növelni. Ennek megfelelően vissza fogjuk állítani az európai átlagnak megfelelő társasági adókulcsokat, és csak azokat a társasági adókedvezményeket fogjuk megőrizni, amelyek valóban értéket teremtenek. A sportcélú beruházásokat nem sorolom ezek közé” 

– fogalmazott Karácsony.

A Jobbik kormányra kerülve ennél megengedőbb lenne. „A tao-támogatásnak helye van például a tömegsportban. Ha gyermekek számára a tömegsport lehetőségét akarjuk biztosítani, vagy éppen azt, hogy a mindennapos testneveléshez legyen infrastruktúra, épüljenek tornatermek, az egy nagyon jó dolog. Az már kevésbé jó dolog, hogyha a tao-pénz azt a rendszert szolgálja, hogy egyfajta korrupció csatornaként belépőjegyet adjon a miniszterelnök köreihez” – nyilatkozta Jakab Péter Jobbik-szóvivő.

Szabados Gábor sportközgazdász szerint is át kellene alakítani a tao-támogatás rendszerét. „A tao nagyon sok pozitív fejlődést hozott a magyar sportba, elsősorban a kis egyesületek, szabadidő-sportegyesületek szintjén, ahol valóban nagyon sok fiatal és nagyon sok felnőtt is sokkal jobb, kulturáltabb körülmények között sportolhat. Ez mindenképpen hatalmas előrelépés. Valóban, a piramis csúcsán vannak olyan beruházások, amelyeknek a szakmaisága már sokkal inkább megkérdőjelezhető, ez az egész rendszerre rossz fényt vet” – magyarázta.

Szabados Gábor szerint az sem véletlen, hogy sem a diósgyőri, sem a szombathelyi stadionnak nincs még üzemeltetője. A jelenlegi helyzetben ugyanis egyedül a Ferencváros képes kigazdálkodni a stadion gazdaságos működtetésének költségeit.

atv.hu

További belföldi híreink