Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-02-13 14:46:00

Ki a felelős azért, hogy a magyar fiatalokat nem érdekli a politika?

Nyakunkon a 2018-as országgyűlési választás, amelynek egyik nagy kérdése, hogy a pártok hogyan mozgósítják saját táborukat. Van azonban egy markáns, de meglehetősen passzív csoport: az Y és Z generáció. Az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint ebben egyrészt a Kádár-korszakban szocializálódó szülők játszanak szerepet és a „ne szólj szám, nem fáj fejem” felfogás. Szabó Andrea a NER-ről úgy véli, ha nem történik meg a rendszer gyors konszolidációja, ugyanúgy kifut a „használati ideje”, mint a korábbiaknak.

Ki a felelős azért, hogy a magyar fiatalokat nem érdekli a politika?

Noha a fiatalok politikai aktivitása sehol sem közelíti meg a más korosztályokhoz tartozók aktivitását, a magyar fiataloknak még régiós szinten is komoly lemaradásuk van. A 2018-as választásokhoz közeledve pedig egyre több szó esik a választási részvételről, ami már a korábbi véleménynyilvánításokkor sem mutatott egetverő magasságokat. Nem is olyan rég, az Európai Bizottság legfrissebb közvélemény-kutatása vizsgálta az EU-s fiatalok társadalmi részvételét, beleértve ebbe a szavazási hajlandóságot is. Míg EU-s szinten 44% vett részt valamilyen helyi választáson, addig a magyar ifjak ettől jócskán elmaradva, mindössze 24%-a képviseltették magukat hasonló eseményen. A 2017-es Iskola és Társadalom kutatás sem hozott meglepő eredményt.

Középiskolás tanulókat vizsgálva a felmérés arra jutott: nagyon magas, vagyis 57%-os a pártok és a politika elutasítottsága.

Egy korábbi 2016-os kutatás arra is rámutatott, hogy a magyar fiatalok közéleti aktivitása nemcsak az ún.: nyugati, modern demokráciákban, de régiós szinten is igen alacsonynak számít. Olyan országokban, amelyek hasonló történelmi, gazdasági, társadalmi változásokon mehettek keresztül, mint hazánk. A Millennial Dialogue nemzetközi ifjúságkutatás magyar eredményeit regionális összehasonlításban a Policy Solutions jegyezte. A legérdekesebb adat pedig az, hogy Ausztriában, Bulgáriában és Lengyelországban is a megkérdezettek mintegy fele, – 54%, 47%, illetve 50% – állította, hogy érdeklődik a politika iránt. Magyarországon ugyanez az arány 29% volt.

Kié a felelősség?

A politikai/közéleti aktvitást vizsgáló felmérések tehát egyértelműen arról árulkodnak: a magyar fiatalok aktivitása alacsony, régiós szinten is elmarad a többi országtól. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa úgy véli, erre több lehetséges magyarázat is van. Az első elmélet Szabó Andrea szerint az államszocializmusból, a Kádár-korszakból vezeti le ennek az okait: a mostani fiatalok szüleit a passzivitásra szocializálták, és ezt adták át a családi szocializáció révén a gyerekeiknek is. A másik, hogy maga a rendszerváltás után létrejött berendezkedés, bár intézményi szinten megfelelt a demokrácia követelményeinek, de egy lényeges funkciójának kevésbé tett eleget: nem ösztönözte eléggé az állampolgári nevelést és állampolgári szocializációt. A harmadik szempont, ami a fiatalok részvétele ellen hatott, hogy a mindenkori politikai hatalom kissé rossz szemmel nézett a tiltakozásokra, a különböző politikai akciókra, mert a saját legitimációjuk megrendítését látták bennük. A szociológus úgy értékeli, hogy

a fiatalok politikai felelősségtudatának hiánya „a mindenkori politikai rendszer akarata”.

Szabó Andrea szerint az 1990 után létrejött politikai rendszer egyik legnagyobb bűne talán az, hogy azt a fajta politikai mentalitást, hogy a részvétel érték, nem ismerte fel, és nem ösztönözte eléggé a saját maga eszközeivel. Ugyanakkor az iskolának is nagy szerepe van ebben. Annak is ösztönöznie kellene, és nem „fanyalognia”, ha például diákönkormányzatokat, diákparlamentet akarnak szervezni a fiatalok. Az MTA főmunkatársa a társadalom szerepét sem vitatja el, sőt. A reszocializáció ugyanis, vagyis a diktatórikus rendszer utáni átállás a demokratikus gondolkodásra, nem volt túl sikeres, és mint mondja, ennek feltétele az, hogy maga a társadalom is akarja.

A kutató ugyanakkor nem ért azzal egyet, hogy a rendszerváltás utáni kormányok felelőssége, hogy a fiatalok nem foglalkoznak a közélettel. Ahogy mondja: a politikai rendszer a legfontosabb, de ha a demokratikus állampolgári gondolkodás befolyásolásában szerepet játszó három másik szereplő úgy akarta volna (iskolarendszer, civil szervezetek, társadalom), akkor együttesen kicsikarták volna az ifjak tudatosságra nevelését a politikai rendszertől. Majd kiemelte: „az a rossz hírem van, hogy nem volt ilyen elementáris igény a társadalomtól”.

Generációs alapon szerveződő pártok


Az MTA főmunkatársa arról is beszélt portálunknak, hogy vannak olyan pártok Magyarországon, amelyek generációs alapon szerveződnek. Mint mondta, az MSZP leginkább az idősebb generációkra tud bázist építeni, a fiatalokat nem tudják megszólítani. A Jobbik egy ellentétes úton jár: közelebb vannak a fiatalokhoz, a harmincas évek elején lévőkhöz, talán fiatal-középkorúakként említhetnénk őket, az idősebb korosztály felé azonban képtelenek nyitni. A Fidesz pedig egy néppárt, életkor szempontjából a társadalom teljes spektrumát le tudja fedni. Az LMP inkább generációs alapon működik, szintén fiatalabbakat szólít meg, a DK pedig egyértelműen az idősek körében népszerű.

Apolitikus magyarok

A szociológus szerint – bár erre nincsenek empirikus adatok –, de a magyar társadalom mentalitását egyfajta apolitikusság, passzivitási hajlam jellemzi. Kiemelte: 1989/1990-ben megtörtént a rendszerváltás, ami egy nagy szimbolikus eseménysor volt (ún. fehérasztal forradalom), illetve a 2010-es „fülkeforradalom” is, ami ismét rendszerszerű változást hozott. Ezeken túlmenően csak alkalmi, néhány hétre, esetleg néhány hónapra korlátozódó, „mini föllelkesedések” voltak, mint a 2006-os események, vagy mostanában a netadó, vagy a CEU ellenes nagyvárosi tüntetések, de ezek relatív sikertelensége még mélyebb apolitikusság irányába lökte az embereket, mert nem tudtak a hatalommal szemben ilyen eszközökkel sikert elérni, miközben „a társadalomban óriási siker iránti vágy működik.”

Szabó Andrea hozzáteszi azt is, hogy az 1990-es rendszerváltozás nagy várakozást keltett az emberekben, és azt, hogy óriási bizalmi tőkéje volt az akkori politikai rendszernek, másfél-két év mégis elég volt a csalódáshoz. Szerinte a Nemzeti Együttműködés Rendszerével (NER) most hasonló a helyzet, mint a rendszerváltozással: 

a társadalom egy része erősen és nagyon gyorsan csalódott a rendszerben, egy másik része pedig erős érzelmekkel támogatja azt.

Ha a történelmi példákat nézzük, akkor a társadalom a várakozás időszakában van. Ennek lényege, hogy kielégíti-e a hatalom a legszélesebb rétegek azon igényét, hogy végre jöjjön a konszolidáció, a béke és megnyugvás a társadalomban. Ha ez nem történik meg viszonylag gyorsan, akkor ugyanúgy kifut ennek a rendszernek is a „használati ideje”, mint bármelyiknek az elmúlt 50-100 évben.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormánypárt szavazók „elképesztő erővel állnak” a Fidesz és Orbán Viktor mögött, soha ilyen egységesen, elszántan és fegyelmezetten nem támogattak egy politikai erő t a rendszerváltást követően. A másik oldalon pedig van egy „roppant elégedetlen tömeg”, akik elárulva érzik mindazon elveket és értékeket, amit a rendszerváltozás adott a magyar társadalomnak. Kérdés: most áprilisban ki fog tudni jobban profitálni ebből.

További belföldi híreink