Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-01-27 17:58:00

"A DK nem kötött alkut" - Gyurcsány az LMP-t, az MSZP-t és a Jobbikot is ekézte

A Demokratikus Koalíció elnöke feslett erkölcsű bűnszövetkezetnek nevezte a kormányt, amely elrabolta az ország tisztességét, lerombolta álmait és fogságba ejtette a nemzet becsületét. Gyurcsány Ferenc szombaton tartotta 14. évértékelő beszédét, amit az ATV is közvetített.

A rendezvényt egy fővárosi, a Duna partján álló szálloda rendezvénytermében tartották szombaton, néhány száz fős hallgatóság előtt. Az évértékelő után átadták a DK pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány idei díjait Bornai Tibor zenész-zeneszerzőnek és Galkó Balázs színművésznek - írta összefoglalójában az MTI.

Gyurcsány Ferenc évértékelőjében leszögezte, hogy a Fidesszel és Orbán Viktor miniszterelnökkel nem lehet alkut kötni. A DK vezetője, aki idén már 14. évértékelőjét tartotta azt mondta, hogy az elmúlt nyolc éven végignézve, egy tisztességes ellenzéki párt három szóban összefoglalhatja a programját: "nincs alku Orbánnal".

Minden kormánynak jogában áll tévedni vagy hibázni és ezt a politikusok is megtehetik, de nem lehet megtörni egy nemzet gerincét, mert ez nem tévedés, hanem bűn - szögezte le.


Az álnok módon elrabolt vagyonokat nem extra adóval kell terhelni, ugyanis a bűnösöket nem megadóztatni, hanem megbüntetni kell - mondta a politikus.

A DK soha nem kötött semmilyen tisztességtelen alkut "Orbán alávaló rendszerével" - jelentette ki. Utalt arra, hogy az LMP viszont évekig eljátszotta, hogy lehet középen állni "a demokrácia és a diktatúra világa között, eközben pedig "kisegíteni a Fideszt, ha kell". Azt sem tartotta rendben lévőnek, hogy az MSZP-hez "köthető pártsajtót ilyen-olyan módon a Fidesz finanszírozza. Arra is kitért, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke korábban egy polgári körben ült Orbán Viktorral. Ebben az országban majdnem mindenki megkötötte az alkuját a Fidesszel, de a DK nem - szögezte le.

Az elmúlt hónapokban több szó esett Soros Györgyről, mint a magyar munkásokról. Egy közhatalom nélküli ember lett a kormány ellenfele, nem az embereket körülvevő nyomorúság - jelentette ki. Úgy fogalmazott: nem védi Soros Györgyöt, de azt kétségtelennek tartja, hogy egy "istenverte manipuláció rettenetes hazugságával állunk szemben".

Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor a kilencvenes évek elején nyíltan bírálta az akkori MDF-kormány és az egyházak kapcsolatát. Gyurcsány Ferenc leszögezte, hogy a hit tiszteletet és védelmet érdemel, de aki a hit hatalmát "pártzsoldba" állítja, az nem szolgálja, hanem "meghazudja" az Istent. Hangsúlyozta, hogy amennyiben kormányt alakíthatnak, egy olyan független bizottságot hoznak létre, amelynek az egyházi köröket érintő pedofília kivizsgálása lesz a feladata.

A pártelnök azt mondta, a "kormány nem tagadja", hogy az elmúlt években több tízezer orosz bűnöző kaphatott magyar állampolgárságot. Azért nem tettek ellene, mert az ország biztonságánál fontosabb nekik pár százezer szavazat, ami a határon túlról érkezik – közölte. Ha nem szavazhatnak azok, akik soha nem éltek életvitelszerűen Magyarországon, akkor megszűnik az az érdek, hogy érdemi nemzetbiztonsági ellenőrzés nélkül bárki idejöhessen és állampolgárságot kaphasson – fogalmazott. Zárásként közölte, hogy aki együttműködött a "diktatúra rendszerével", legyen az politikus, bíró, ügyész, diplomata vagy a közigazgatásban dolgozó szakember, annak nem lesz helye egy DK-kormány környékén.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink