Itthon

2018-01-17 17:09:00

Nemzetbiztonsági ülés: Majtényi szerint lehet, hogy politikai megrendelés történt

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke nem emlékszik olyan esetre, hogy egy képviselőt ne engedjenek be olyan parlamenti ülésre, amelyen alanyi joga van részt venni.

Nem engednék be Szél Bernadettet a nemzetbiztonsági bizottság Soros-tervvel kapcsolatosan zajló ülésére. Németh Szilárd úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz kivonul, ha Szél Bernadett ott lesz. Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) elnöke az ATV Startban közölte, nem emlékszik ilyen esetre, hogy egy országgyűlési képviselőt ne engedjenek be olyan parlamenti ülésre, amelyen alanyi joga van részt venni. Legfeljebb egy diktatúrában, ahol még le is tartóztattak közjogi méltóságot, pl. Szovjetúnióban- magyarázta.

„Ez az abszurditás teteje" - jelentette ki. Megemlítette, hogy Németh Szilárd tett már felelőtlen kijelentéseket.

Van nála például egy bírósági végzés, amelyben az szerepel, hogy Németh Szilárd nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy nemzetbiztonsági szolgálatok tájékoztatást adtak arról, hogy civil szervezetek, az Eötvös Károly Intézet, miféle felforgató tevékenységeket folytattak, miközben a jegyzőkönyvekből kiderült, el sem hangzott az EKINT neve.

Majtényi arról is beszélt, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok eddig kifejezetten ellenálltak annak, hogy civil szervezetek ellen álhíreket, bizonyítékokat barkácsoljanak. Nagyon veszélyesnek tartja, ha a nemzetbiztonsági szolgálatok elkezdenek politikai rendelésre dolgozni. „Ez saját magukra is veszélyes, börtönbe kerülhetnek miatta”- közölte az EKINT elnöke. Németh Szilárd többször is tett felelőtlen kijelentést, folytatta, de ha már szerveznek olyan nemzetbiztonsági ülést, ahol Soros-szervezetekről terjesztenek elő terhelő bizonyítékokat, akkor lehetséges, hogy politikai megrendelés történt- vélekedett.

Majtényi elmondta, hogy Németh Szilárd azt mondta, hogy az EKINT jóval 145 millió fölötti összeget kapott Soros-szervezetektől, pedig csak 57 millió forintot kaptak egy inkubátor program keretében, és rajtuk keresztül még 47 milliót kapott egy másik szervezet.

A kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége kérte a kormányt, hogy a Soros-befolyásolt szervezetek ellen lépjenek föl, és van is már egy új törvényjavaslati csomag, amely a Civiltörvények II lehet, Majtényi azt válaszolta, a dolog nagyon kockázatos. Ugyanis visszaesett az 1 százalékos támogatottságuk, visszaestek a szponzorpénzek, mert az állampolgárok tarthatnak attól, hogy az 1 százalékos adományuk illetéktelen kezekbe kerülhet. „Ami persze nincs így" - tette hozzá. Politikai kampánynak tartja a Megyei jogú Városok Szövetségének fellépését, amelynek része, hogy a polgármesterek megpróbálják kitiltani a civileket. "Ez teljesen jogellenes" - jelentette ki Majtényi.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az ország ellen, mert több ponton is sérti a civiltörvény az európai jogot: a tőke szabad áramlását, az egyesülési jogot, az európai jogot, a személyi adatok védelmét is, sorolta. Megjegyezte, hogy az ország mindig akkor került nemzeti katasztrófába, amikor Magyarország nemzetközi tekintélye a mélypontra került. „Úgy tűnik, a kormányt egyáltalán nem érdekli az ország nemzetközi presztizse, csak a kastélyaik, vadászparkjaik, szállodáik, yachtjaik, és a két és fél milliós kemény mag összetartása - fejezte be Majtényi László.

atv.hu

További belföldi híreink