Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-01-17 16:02:00

ÁSZ: több százezer forintos kárt okoztak Gulyásék

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője, Horváth Bálint szerint már nemcsak verbálisan, hanem "fizikailag is megtámadták" a magyar jogállam független ellenőrző intézményét, az ÁSZ-t, és egyúttal a dolgozóit is.

ÁSZ: több százezer forintos kárt okoztak Gulyásék

Horváth Bálint szerdán az MTI-nek arra reagált, hogy a Közös Ország Mozgalom aktivistái a nap folyamán narancssárga festékkel festették le az ÁSZ fővárosi, Apáczai Csere János utcai központjának épületét.

A kommunikációs vezető azt mondta: az első becslések szerint a műemléki védettségű épületben több százezer forintos kár keletkezett. Kizárólag a gyors rendőri beavatkozásnak volt köszönhető, hogy "nem történt nagyobb baj" - tette hozzá.

Már elkezdték eltávolítani a festéket - jelezte.

Úgy fogalmazott: az erőszakos cselekedetek elkövetőinek viselniük kell a tetteik következményeit, és az ÁSZ is vizsgálja, hogy szükség van-e további jogi lépésekre.

atv.hu/MTI

További belföldi híreink