Itthon

2018-01-12 13:28:00

Fidesz: „megbocsáthatatlan”, Jobbik: „azonnal távozzon!”

A magyar pártok is felháborodtak a román miniszterelnök kijelentésén.

Fidesz: megbocsáthatatlan

A Fidesz szerint elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata.

A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Mihai Tudose akasztással fenyegette meg azokat az erdélyi magyarokat, akik a szülőföldjükön székely zászlót tűznek ki és kiállnak magyarságukért. Hangsúlyozta: ez a kijelentés a 20. század legsötétebb, legbarbárabb időszakait idézi, és olyan agresszivitásról tanúskodik, amely egy magát európainak tekintő állam kormányfőjétől megengedhetetlen.

Úgy fogalmazott: Mihai Tudose szavai "túlmennek minden határon, példátlanok az európai politikában és végérvényesen belevésődnek minden magyar lelkébe és emlékezetébe". A kommunikációs igazgató szerint a román miniszterelnök azonnali bocsánatkérése a minimumot jelenti.

A Fidesz-KDNP mindent megtesz azért, hogy megvédje az erdélyi magyarokat akár Románia "primitív" kormányfője ellen is - tette hozzá.

A román kormányfő szerdán este a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt mondta: "Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

Jobbik: Tudose azonnal távozzon!

A Jobbik azonnali távozásra szólította fel Mihai Tudose román miniszterelnököt, a magyar kormánytól pedig azt kéri, hogy az elvárható konzekvenciák levonásáig rendelje haza a bukaresti nagykövetet.

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken - kezében székely zászlóval, nyakában kötéllel - tartott sajtótájékoztatót Románia budapesti nagykövetsége előtt, tiltakozva az ellen, hogy a román kormányfő "gyakorlatilag halállal fenyegette meg Erdély azon magyarjait, akik a székely autonómiáért küzdenek".

Ez az eset bebizonyította, hogy Románia a legsötétebb, a legprimitívebb soviniszta propagandával készül 1918. december 1., Erdély elszakításának 100. évfordulójára - értékelt.

A politikus üdvözölte, hogy nemrég három erdélyi magyar párt egyeztetett az autonómiakoncepciók összehangolásáról, azt ugyanakkor bírálta, hogy ezt követően "barbár versenyfutás" kezdődött a román pártok és politikusok között, hogy ki tudja az eseményt minél hangosabban elítélni.

A "balkáni versenyt" maga a miniszterelnök nyerte meg azzal a nyilatkozattal, miszerint a "székely zászló mellé azokat is ki kell akasztani, akik annak kitételét fontosnak tartják".

Szávay István szerint ez jól beleillik az elmúlt évek magyarellenes támadássorozatába. Ezek közé sorolta egyebek mellett Tőkés László és Kelemen Hunor kitüntetésének elvételét, a kétnyelvű helyiség- és utcanévtáblák akadályozását, a magyar nyelvű oktatás ellen indított támadásokat és polgármestereket ért hatósági vegzálásokat.

Ezzel együtt kétarcúnak nevezte, hogy Calin Popescu-Tariceanu, a román szenátus elnöke a kisebbségi jogok betartásának pozitív példájaként hirdeti Romániát a nemzetközi kommunikációjában.

A Jobbik képviselője szerint ilyen esetekben az Európai Unió sem hallgathat, egy uniós tagállamnak pedig nem lehet olyan miniszterelnöke, aki halállal fenyegeti egy békés szabadságmozgalom aktivistáit.

Kitért arra is, hogy Mihai Tudose a Szocialista Internacionálé alelnöke is egyben, ezért szerinte az MSZP-nek is fel kellene emelnie szavát abban a szervezetben, amelynek tagja.

MSZP: felelős politikus így nem beszél

Az MSZP szerint felelős politikus nem beszélhet Európában kisebbségek fellógatásáról következmények nélkül, s Mihai Tudose román miniszterelnöknek nincs helye többé az európai közéletben.

Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke arra reagált pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy Mihai Tudose szerda esti, magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatában a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint azt mondta: "Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

A szocialista párt elnöke kiemelte: Magyarország és Románia is ugyanannak a közösségnek, az Európai Uniónak a tagja, amely többek között azért jött létre, hogy a Mihai Tudose gondolataihoz hasonlók ne nyerhessenek ismét teret Európában. Mihai Tudose hátat fordított a közös értékeinknek és szavai minden magyart, minden európait megsértettek - írták.

Az LMP is felháborodott

Felháborodásának adott hangot az LMP a román miniszterelnök kijelentései miatt, és a párt szerint Mihai Tudose nemcsak az erdélyi magyarságot támadta, hanem a teljes magyarságot és az alapvető európai értékeket.

Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az LMP álláspontja szerint 2018-ban megengedhetetlen egy ilyen nyilatkozat. Felszólították a külgazdasági és külügyminisztert, hogy szóbeli jegyzék formájában azonnal tiltakozzon Románia budapesti nagyköveténél, és vegyen igénybe minden diplomáciai eszközt azért, hogy a román miniszterelnök haladéktalanul bocsánatot kérjen.

A román kormányfő szerdán este a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt mondta: "Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint nehéz szavakat találni Mihai Tudose román miniszterelnök kijelentésére, felháborító és rendkívül szomorú, hogy egy európai ország vezetője ilyen felelőtlenül és minősíthetetlen stílusban nyilatkozik.

KDNP: Nehéz szavakat találni

A KDNP pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a román kormányfő szerdán este a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt nyilatkozta a Realitatea hírtelevíziónak: "Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

A kisebbik kormánypárt reagálásában azt írta, ha nem marad más hátra, akkor EP-képviselőjükön keresztül uniós szinten is szeretnék az esetre ráirányítani a figyelmet, és igyekeznek elérni, hogy a román kormányfő a lehető leghamarabb bocsánatot kérjen a megsértett emberektől.

atv.hu

További belföldi híreink