Itthon

2017-12-10 07:30:00

"Engem mindig csodabogárnak tartottak" - Egy hatgyermekes roma anyuka vallomása

Hatgyermekes roma nőként Tímea leérettségizett, majd környezete megrökönyödésére szociológiából diplomázott. Ma már mindenki büszke rá: „Cigány és okos” – hajtogatja egy idős férfi, akárhányszor meglátja Tímeát az egyik kecskeméti szegregátumban.

A ma már hétgyermekes Lacziné Somogyi Tímea nem származik népes családból: egy öccse van, aki kőműves és egy húga, aki a mentésirányításban dolgozik.

„Engem mindig csodabogárnak tartottak: először azért, mert atomfizikus akartam lenni, majd azért, mert 15 évesen, elsős gimnazistaként szültem meg az első gyerekemet.

Ugyanez volt a továbbtanulásnál is: anyám és férjem nem értették, hogy minek nekem hat gyerek után érettségi, pláne diploma. S egyáltalán: mi a fene az a szociológia? De aztán beletörődtek, elfogadták ezt is” – meséli a 40 éves Tímea, az idei Richter Gedeon Aranyanyu-díj egyik kitüntetettje, a kecskeméti Védőháló Karitatív Egyesület alelnöke. Férjével közös barátaik révén találkoztak. Amikor 26 éve megismerkedtek, megbeszélték, hogy nyolc gyerekük lesz, és kis híján teljesítették is a vállalást. 5 fiúk és 2 lányuk született sorban – a legnagyobb fiú már 25 éves, a legfiatalabb pedig a féléves Lili.

Romateleptől az egyetemig

Tímea egyébként maga is romatelepen nőtt fel, pontosabban a kecskeméti Tatársoron, ahol főként betelepült cigányok laknak. Nagyszülei még vidéki vályogvetők voltak, akik a szocialista iparosításnak hála gyári munkások lettek, s a kecskeméti Cigányvárosba költöztek. Tímea 31 évesen ült be ismét az iskolapadba, amikor a hatodik gyermeke is óvodába ment. Úgy döntött, hogy befejezi estin a gimnáziumot, már csak amiatt is, mert 8 általánossal jobbára mosogatni vették volna fel vagy takarítani.

„Bementem az iskolámba, ahol örömmel fogadtak. Az életem gyökeresen megváltozott, amikor elkezdtem megint gimibe járni, hetente három este. Nem hiányoztam egyszer se, én oda kikapcsolódni jártam, mert olyan dolgokat tanulhattam, ami érdekelt” – állapítja meg Tímea.

Kezdetben Tímea férje tartott attól, hogy elveszítheti feleségét, aki elszántan diplomás akart lenni, de megmaradt a kölcsönös elfogadás. „Az embert félti a környezete az újtól, az ismeretlentől, én is féltem, meg aggódtam a gyerekeimért, hogy mi lesz velük nélkülem, ha én iskolába megyek. Aztán pont ők biztattak, hogy menjek, és addig, míg elvoltam, a nagyobbak vigyáztak a kisebbekre. Öt fiú, az egyikük szakács – szóval megoldották a helyzetet. Pécsig 3-4 órás az út, így hát mindig a buszon tanultam” – ecseteli időbeosztásukat az édesanya.

Tímea a maga részéről nem emlékszik iskolai diszkriminációra. „Ha engem bánt valaki, az engem abszolút nem zavar, mert ez az ő szellemi problémája. De ha a gyerekemet bántják, az nagyon tud ütni. Sokat kínlódtam ezen – amikor a gyerekeimet csúfolták, felléptem ellene. Azért is választotta a szociológia szakot, hogy megértse a hazai cigányság helyzetének okait, az előítéletek mozgatórugóit. Így azt is, hogy a probléma nem etnikai, hanem szociális jellegű, hiszen a szegénységben élő, szegregált kisebbségek az amerikai indiánoktól a japán burakuminokig mindenhol a világon hasonló nehézségekkel küzdenek: iskolázatlanság, bűnözés, függőségek, agresszió, alacsony várható élettartam, korai gyerekvállalás, rossz egészségi állapot.

Élményadományok

Szakmája segítette Tímeát abban is, hogy azt keresse, miként lehetne a rászorulókon jól segíteni. „A szociális ellátórendszer nem abban segít az embereknek, hogy kijöjjenek a hátrányos helyzetükből, hanem inkább bebetonozza őket” – magyarázza a szociológus. Három éve működő Védőháló nevű karitatív egyesületük tevékenysége jól mutatja, hogy a kisebb hatókörű civil szervezetek sokkal eredményesebbek e téren, mint az állami rendszer. Hatékonyan segíteni ugyanis csak egyénre szabott módon lehet.

Egyesületük adományok begyűjtését és elosztását szervezi meg a város és a környező kistelepülések nincstelenjei számára, méghozzá önfenntartó módon. Adományboltjuk és a körülötte kialakított közösségi tér révén eddig 350 családot sikerült elérniük. A szervezet jobbára középosztálybeli önkéntesei sportot űznek a rendkívül népszerű „élményadományok” megszervezéséből is, például kirándulásra, a fővárosi állatkertbe, moziba viszik a gyerekeket, ha lehet, a szüleikkel együtt.

„Háztartási gépek, cipő, gyerekruha, gyógyszer, kályha, bicikli – mivel azzal olcsó a közlekedés –, ezek kellenek leginkább”

– sorolja az egyik önkéntes, Mihálykó Márta, aki Tímeát az Aranyanyu-díjra jelölte, s ottlétünkkor épp javában szortíroz a raktárban. A beérkező adományokat ugyanis szétválogatják, a használható darabokat száz, legfeljebb párszáz forintos összegért, szükség esetén ingyen adják tovább a rászorulóknak. Krízishelyzetben gyógyszert váltanak ki, hétvégi bevásárlást is intéznek.

Tímea az egyetemi évei alatt – ahogy mondja, a „szabadidejében” – a Kecskeméti Református Cigánymissziónak is tagja lett, létrehozták a Pancsinello Játékházat, ahol hátrányos helyzetű cigány gyerekeknek szerveznek programokat és baba-mama klubot. Arra törekszenek, hogy a kicsiknek minél kevesebb hátrányuk legyen mire óvodába kerülnek, a nagyobb gyerekeket és a felnőtteket pedig egyebek mellett megtanítják hatékonyabban kommunikálni.

A teljes cikk a Hetek című közéleti hetilap legújabb számában olvasható.

Hetek / Makki Marie-Rose

További belföldi híreink