Itthon

2017-12-07 12:56:00

Megkérdeztük a Jobbiktól, Simicska fizetné-e a büntetésüket: itt a válasz

Mirkóczki Ádám az ATV Start című műsorában azt mondta, nincsenek olyan nexusban az üzletemberrel, hogy Simicska kifizetné a büntetésüket. Csak üzleti kapcsolatuk volt vele a plakátok miatt.

Összesen már több mint 660 millió forintos bírsággal számolnak a Jobbiknál, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) értékelte a párt gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat, és tájékoztatta a Jobbikot, hogy az idei év első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el. Volner János a bejelentést követően már arról beszélt, hogy ez a jövő évi választásokon történő indulásukat is befolyásolhatja.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtök reggel arról beszélt az ATV Start műsorában, hogy úgy hozott döntést az Állami Számvevőszék, hogy semmilyen vizsgálatot nem végzett, csak egy "papírfecni" alapján döntött. Hiába vitték a papírokat a számvevőszékhez, ami alapján kivizsgálhatták volna az ügyet, be sem engedték őket- magyarázta. Szerinte ez a procedúra egyáltalán nem demokratikus, és úgy véli, ez az első lépés a Jobbik megszüntetéséhez. A párt most várja, mikor lesz jogerős ez a határozat, folytatta. 15 napjuk van az észrevételezésre, ami már megvan: az egész egy nagy hazugság, és úgy hoztak döntést, hogy semminek nem jártak utána - közölte a szóvivő.

A műsorvezető azon kérdésére, hogy a büntetést esetleg ki tudná fizetni valaki, akár Simicska Lajos, Mirkóczki úgy reagált, pártja nincs olyan nexusban Simicskával, hogy fizetné a büntetésüket. 

Nekik csak üzleti kapcsolatuk volt vele az óriásplakát kampánnyal kapcsolatban- mondta. Hozzátette: tőle bérelték a plakáthelyeket, mivel nem akarták a Fidesztől bérelni, más lehetőségük meg nem volt. „Ez pedig nem törvénytelen módon történt” - bizonygatta.

Szóba került, hogy a Jobbikon belül is vannak feszültségek az utóbbi időben. Például Morvai Krisztina bejelentése, hogy nem indulna 2019-ben az EP-választáson, vagy Novák Előd, aki szerint „eggyel több, vagy kevesebb köpönyegforgatás lesz, az mindegy”. Mirkóczki erre azt mondta, az normális, ha vannak egy párton belül feszültségek, de azt rosszalja, hogy a média nyilvánosságán keresztül próbálják ezeket rendezni. „Morvainak senki nem mondta, hogy ne induljon a választáson, ezt ő maga döntötte el. Az pedig egy félreértés lehet, hogy három éve nem beszél a pártelnökkel, mert ez nem igaz” - állította a Jobbik szóvivője.

Szóba került Kovács Béla ügye is, akiről Orbán Viktor szerinte azt állította, hogy ő egy kém. Mirkóczki szerint Kovács Béla nem kém, ez már a választási kampány része, Orbán Viktor politikai botránykeltése. „Ha valóban kém lenne, akkor a titkosszolgálat nem feljelentette volna, hanem tettenérés során azonnal letartóztatja” - közölte a szóvivő. Arra a kérdésre, hogy kötelezővé tenné-e, hogy a képviselők járjanak be a parlamentbe, azt válaszolta, egyetért vele, mert valóban irritáló, ha azt látják a választók, hogy a parlament ülésterme "kong az ürességtől", miközben milyen jól keresnek a képviselők. Arra azért felhívta a figyelmet, hogy a parlamenti üléseken kívül a képviselőknek sok más feladata, elfoglaltsága is van.

atv.hu

További belföldi híreink