Itthon

2017-12-08 05:10:00

Marian Cozma családja sem kapta még meg a kártérítést

Jogilag nincs minden rendben itthon a kártérítési igények érvényesítése körül. Így fogalmazott Magyar György annak kapcsán, hogy kiderült: máig nem kapta meg az olaszliszkai lincselésben megölt tanár családja a nekik megítélt 46 millió forintot. Az ügyvéd szerint az államnak, vagy valamilyen alapítványnak kellene megelőlegeznie a jogerősen megítélt kártérítési összeget.

Több mint 10 éve verték agyon Szögi Lajost, a tiszavasvári tanárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán. A család számára megítélt 46 millió forintos kártérítésből a hozzátartozók eddig egy fillért sem láttak – írta csütörtökön a Blikk.

Ugyancsak hiába vár a 200 millió forintos kártérítésre a 8 éve leszúrt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma családja is. Petre Cozma többször elkeseredetten nyilatkozott: belebetegedett fia elvesztésébe és a szegénységbe.

Azt is kilátásba helyezte, hogy felgyújtja magát a romániai magyar konzulátus előtt.

Sándor Zsuzsa szerint a bíró csak egy valamiről dönthet: hogy a sértett kártérítési igénye jogos vagy nem. „Ha jogosnak ítéli meg a sértettnek vagy a felperesnek a kártérítési igényét, akkor azt neki meg kell ítélnie. Nem mondhatja azt, hogy azért nem ítélem meg, mert majd valószínűleg úgysem tudják kifizetni” – magyarázta az ATV Híradójának a volt bíró.

Magyar György ügyvéd úgy látja: jogilag nincs minden rendben a kártérítési összegek megfizetése körül. Szerinte segítségre lenne szüksége azoknak, akik nem tudják érvényesíteni érdekeiket. „Megoldásként csak azt tudnám javasolni, hogy akár alapítványokon keresztül, akár pedig az állam igénybe vételével meg kell előlegezni a károsultaknak ezt az összegszerűséget” – fogalmazott. Ezt követően az alapítvány vagy az állam megpróbálja érvényesíteni a követelést.

Végső soron bírósági végrehajtóhoz fordulhatnak a sértettek vagy hozzátartozóik. Egy végrehajtó előtt megnyílnak pl. az adó- vagy gépkocsi nyilvántartások, és hozzáférnek banki adatokhoz is. Azonban a nem létező vagyont ők sem találják meg. Az ATV szerette volna megkérdezni a végrehajtói kar eredményességéről a testület elnökét, azonban nem is válaszolt a megkeresésre. 

atv.hu

További belföldi híreink