Itthon

2017-12-07 11:57:00

3-as metró: "csak ezt az egy, nyomorult, szerencsétlen megállót újítsuk fel”

A DK kezdeményezte a 3-as metró Dózsa György úti megállójának akadálymentesítését – erről beszélt Gy. Németh Erzsébet az ATV Start című műsorban. A DK fővárosi képviselőjének arra is van ötlete, miből lehetne mindezt finanszírozni.

Gy. Németh a 3-as metró akadálymentesítését tartotta a legfontosabb kérdésnek a Fővárosi Közgyűlés szerdai üléséről. A DK fővárosi képviselője elmondta, hogy a Dózsa György úti megálló az egyetlen a felújítás első szakaszából, amely nem esik bele az akadálymentesítésbe. A politikus azt kezdeményezte a DK nevében, hogy az említett megálló is legyen akadálymentesítve.

Arra a kérdésre, hogy végeznek-e bármilyen számítást arra vonatkozóan, hogy kezdeményezésük mennyibe kerül, azt mondta a DK képviselője: készültek tanulmánytervek és számítások a Fővárosi Önkormányzat részéről, hogy a 3-as metró teljes akadálymentesítését (itt 7 állomásról van szó) 15-20 milliárd forintból lehetne elvégezni. Ha egyre akarjuk kivetíteni – tette hozzá – akkor az nem lehet több egy-másfél milliárd forintnál. A keret megvan erre, véli Gy. Németh. A közgyűlésen ugyanis egy olyan napirendi pontnál vetette ezt fel, ahol a BKV visszaadott a fővárosnak „durván kettő milliárd forintot”.

A magyar törvények előírják, hogy új beruházást akadálymentesen lehet kivitelezni, ugyanakkor a politikus szerint az a trükk, hogy a mostani beruházás nem új, hanem „egy réginek csak a felújítása”. 

Így megteheti szerinte Tarlós István, hogy 30 évre úgy újítja fel a metrót, hogy az nem lesz teljesen akadálymentes. „Na, ezt nem fogadja el a DK”- jelentette ki.

Azt mondta, szeretnék, hogy szakaszolják az akadálymentesítést is, nem is arról kell dönteni, hogy mind a 20 milliárd forint menjen el akadálymentesítésre, „csak ezt az egy, nyomorult, szerencsétlen megállót, ott a Dózsa Györgyön újítsuk fel”.

Október végére sikerült összehoznia az ügyben egy teljes demokratikus összefogást, minden demokratikus ellenzéki közgyűlési párt támogatta ezt a módosító indítványt – mondta. Akkor „lesöpörte ezt a főváros”, most DK-s társával, Hajdu Lászlóval nyújtotta be, amelyet ugyanúgy „nem vett figyelembe a Közgyűlés”.

Szó esett még a műsorban arról a remízről is, ahová a villamosok egy oszlop miatt nem tudnak beállni. A DK pedig egészen fura közleményt adott ki ezzel kapcsolatban. Azt írták, hogy „a Demokratikus Koalíció szívből gratulál az építtetőnek, a tervezőnek és a kivitelezőnek egyaránt. A főváros vezetése és ezen belül különösen a BKV ismét megcsillogtatta páratlan hozzáértését és rátermettségét.”

A politikus szarkasztikusnak minősítette pártja nyilatkozatát, ami azután született, hogy a BKK kimondta: nincs kivitelezői és tervezői hiba. „De akkor, hogy a túróba került oda ez az oszlop?”- tette fel a kérdést a politikus, majd emlékeztetett arra, hogy a budafoki kocsiszínt hatmilliárd forintból újították fel, így viszont az alapfunkcióját sem tudja betölteni.

atv.hu

További belföldi híreink