Itthon

2017-11-23 09:40:00

6,7 millió forintot ad ez a svájci falu, ha odaköltözik

Egy felnőtt 6,7, egy négytagú család pedig közel 19 millió forintnyi eurót kap egy apró svájci falutól, ha odaköltözik.

Az Albinen nevű település vezetői azt tervezik, hogy így segítenek majd az elnéptelenedésen. Az Euronews azt írja, csupán 240-en élnek a festői szépségű faluban. A lakosok száma pedig folyamatosan csökken, a helyi iskolát már bezárták. Rengeteg házat már csak nyaralóként használnak, azok az év nagy részében üresen állnak.

Hogy mindezt megfordítsák, a település vezetői felnőttenként 25 ezer svájci frankot – vagyis 6,7 millió forintot – és minden gyereknek 10 ezer frankot, vagyis 2,6 millió forintot adnak, ha elköltöznek hozzájuk. Egy négytagú család tehát összesen 60 ezer eurót, azaz 18,7 millió forintot kap.

Persze feltételük is van. 45 évnél fiatalabbakat várnak és az új lakosoknak válllaniuk kell, hogy legalább 10 évig nem költöznek el. Ráadaásul venni/építeni is kell egy ingatlant, ahol élni fog, minimum 200 ezer svájci frankért, vagyis 53 millió forintért. 

A lap cikke szerint a tervet  a falu egy emberként támogatja. Meg vannak győződve róla, hogy ötletük megvalósítható és finanszírozható is, sőt, igazán jó befeketetés Albinen jövőjének szempontjából. A kérdésben petíciót indítottak, melyet a lakosok majdnem fele írt alá, és november 30-án szavazással döntik el, hogy végre is hajtják-e.

atv.hu

További belföldi híreink