Itthon

2017-11-22 15:33:00

Nyugdíjas támogatók: „az Erzsébet-utalvánnyal megvásárolta őket a kormány”

Korózs Lajos elmondta, ha kormányra kerülnének a szocialisták, akkor el fogják törölni az utalványozási rendszert.

Az EMMI minisztere, Balog Zoltán azt nyilatkozta, hogy lényegesen javultak a gyermekes családok életkörülményei. Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának MSZP-s alelnöke az ATV Start műsorában ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Balog miniszter úr nagy manipulátor", mert az érintett 7,5 millió ember ezt nem így gondolja. A szocialista politikus szerint a statisztikai adatokba nem vesznek bele bizonyos momentumokat, például a munkanélkülieket, a jövedelmeket, így az eredményeket tulajdonképpen „meghamisítják”.

Szó volt arról is a műsorban, hogy a magyarok 62 százaléka elégedett azzal, hogy Magyarországon él. Korózs Lajos úgy véli, ez a szám nagyon alacsony. A magyar emberek jelentős része a jövőjét nem Magyarországon képzeli el- mondta, majd hozzátette, hogy megnőtt például az orvosok, és a fogorvosok elvándorlása. Szerinte hamis Balog Zoltán azon állítása, hogy az egészségügy a csúcs felé tart, és a rendszerváltás óta nem volt olyan magas a béremelkedés, mint most. „Meg kell kérdezni a szakdolgozókat” - javasolta az alelnök.

Épp ma jelent meg a GKI-nak egy elemzése, folytatta, mely szerint 2004 és 2016 között a nemzetgazdaságban, az iparban dolgozók bére 35-36 százalékkal emelkedett, míg a közszférában dolgozók 90 százalékának - idetartoznak az orvosok és a szociális ellátórendszerben dolgozók - mindössze 5,5 százalékkal nőtt. Ez évi fél százalékot jelent.

Azt is elmondta Korózs, hogy ebben a rendszerben, az államigazgatást is belevéve, több tízezer dolgozó hiányzik.

Azért zárnak be az egészségügyben, a szociális ágazatban szolgáltatások, kórházi osztályok, mert nincs elég szakember- vélekedett. A nyugdíjakkal kapcsolatban megemlítette, hogy Orbánék azt ígérték, hogy megőrzik a nyugdíjak reálértékét. Ezt csak úgy érték el szerinte, hogy úgy alakították át a nyugdíjrendszert, hogy többszázezer embert kiraktak a belőle. Továbbá azokat a termékeket, amelyek lecsökkentették az inflációt, a nyugdíjasok nem, vagy csak nagyon kevesen vásárolják.

Balog Zoltán azt is mondta, hogy Magyarországon az egyenlőtlenség az európai átlagnak megfelelő. Korózs Lajos hozzáfűzte, hogy egy országban, ahol mindenki szegény, a leggazdagabbak pedig eltitkolják a jövedelmüket, ott az egyenlőtlenség csökkenni fog, miközben a gazdagok a fogyasztásukon semmit nem változtatnak.

A felmérések azt mutatják, hogy a 60 év felettiek között 50 százalékkal megnőtt a Fidesz támogatottsága. Korózs erre úgy reagált, hogy az Erzsébet-utalvánnyal és a nyugdíjprémiummal megvásárolta a kormány a szavazókat. „De január után úgy fogják gondolni - közölte a politikus - hogy jobban járnának egy méltányossági nyugdíjemeléssel, vagy, hogy a krónikus betegségeikre szedendő gyógyszereiket ingyen kaphatnák meg”- vélekedett. Kijelentette, hogy ha ők kerülnek kormányra, el fogják törölni ezt az utalványozási rendszert, mert ez csak arra jó, hogy akik kibocsátják és forgalmazzák az utalványokat, meggazdagodjanak rajta.

atv.hu

 

 

 

 

Szavazzon itt a Nap Kérdésére

További belföldi híreink