Itthon

2017-10-18 09:17:00

Beképzeli a fájdalmat, és hazaküldték a kórházból a színészlegendát

Paudits Béla egy hétig feküdt kórházban, ám kedden délután visszatérhetett otthonába. A színész szűnni nem akaró gyomorbántalmai miatt ment be egy teljes kivizsgálásra.

Beképzeli a fájdalmat, és hazaküldték a kórházból a színészlegendát

"Rosszul vagyok, erre hazaküldenek" – kezdte Paudits Béla a Blikknek adott rövid interjúját. A Jászai Mari-díjas színművészt évekkel ezelőtt operálták gyomorfekéllyel, ám a beavatkozás nem végződött jól, mert a műtéti seb elfertőződött. Paudits kínzó gyomorfájdalmakkal küzd, azóta jár kórházról kórházra, de egészségügyi kálváriája nem akar véget érni. Most úgy érzi, hogy szimulálással gyanúsították meg az orvosok, pontosabban azzal, hogy a fájdalom csak a fe­jében létezik.

"Nagyon kedvesek voltak az orvosok és a nővérek is mind aranyos voltak, de azt mondják, hogy nincs szervi bajom, semmit nem mutat ki a CT, ez csak fantomfájdalom, amit érzek. Képzelem a fájdalmat? Álljon már meg a menet!"

– fakadt ki Paudits Béla, majd hozzátette: szerinte a mostani zárójelentéssel is csak eggyel több lesz. "Lassan már kitapétázhatok vele. Jobban járok, ha megveszem magamnak az urnát, és lapos kúszásban elindulok felé, főleg, ha megint kifogok egy tehetséges orvost, mint a legutóbb, amikor megműtöttek" – panaszolta, majd hozzátette, ezúttal jól bántak vele, de nem hiszi, hogy csak fantomfájdalma lenne.

"Az ellátás is jó volt, vasárnap csirkecomb volt, de nem ettem, mert nincs étvágyam, és émelygek. Csak a nápolyit meg a banánt tudtam megenni, sokat is fogytam. De most hazamegyek, és várom a jó szerencsémet. Azt mondták, hogy keressek fel egy pszichiátert, de nekem nincs rá pénzem. Egyet ajánlottak ők is, de nem fogadtam el" – magyarázta P­audits makacs döntését, majd hozzátette, otthon jobb lett volna. "Felesleges volt bejönnöm. Csak a fájdalmat érzem, de az nem fantom."

atv.hu

 

 

 

 

Szavazzon itt a Nap Kérdésére

További belföldi híreink