Itthon

2017-10-13 15:58:00

„Nem lopnak el annyit, hogy abból az oktatást finanszírozni lehessen”

Az uniós támogatások nélkül egyáltalán nem lett volna gazdasági növekedés Magyarországon- mondta Pogátsa Zoltán az ATV Start című műsorában.

A közgazdász a műsorban elmagyarázta, hogy egy ország gazdasági állapotát a termelékenység és a foglalkoztatottság alapján lehet megállapítani. Véleménye szerint a KPMG és a GKI vizsgálatai kimutatták, hogy 175 ezer munkahely köszönhető az uniós támogatásoknak. A mélypont után, ami 2008-2009-ben volt, kb. 600 ezer új munkahely jött létre. Ebből 175 ezer az uniós pénzekből jött össze, 2-300 ezer ember dolgozik Nyugat-Európában, őket is a magyarországi foglalkoztatottak közé kell számítani, és 220 ezer fő a közmunkás, ők viszont nem fizetnek adót. Ezek száma összesen kiadja a növekmény számát- ismertette Pogátsa, aki szerint ehhez jön még hozzá az a 30-40 ezer ember, akik az autóiparban dolgoznak, nagyrészt a kecskeméti autógyárban.

A termelékenységet vizsgálva látható, hogy az EU-ba való belépéskor 1 munkaóra alatt 1 átlagmunkás 11 euró 30 centet termelt. Az utolsó adat alapján, amit 2013-14-ben mértek, ugyanennyi volt az érték - tájékoztatott a közgazdász. –Vagyis, nem változott a termelékenység, miközben ömlik az uniós pénz -  állapította meg. „Nem keresletet kellene teremteni, hanem fejlesztésekre kellett volna költeni a pénzt” - közölte Pogátsa Zoltán. „Most kellene megreformálni a magyar gazdaságot, amíg kapjuk a pénzeket!” - jelentette ki, majd hozzátette: „addig még van lehetőség változtatni”.

A szakember igazat adott Orbán Viktornak, aki azt mondta, sokat vissza is adunk a támogató országoknak, hiszen a nyugat-európai befektetők megkapják az olcsó munkaerőt, ami miatt sokkal olcsóbban tudnak termelni a multicégek. Ezzel mi sokkal többet adunk, mint kapunk.

Azonkívül a kapott pénz nagy részét a közbeszerzések útján vissza is adjuk - tájékoztatott Pogátsa Zoltán - például megvásároltuk a metrókocsikat Franciaországtól, így a pénz egy része vissza is került a franciákhoz.

A közgazdász arról is beszélt, hogy a termelékenységet úgy is lehetne javítani, hogy folyamatosan emelnénk a képzési színvonalat. Sajnos az oktatásra fordított összeget csökkentette a kormány, és az átképzésre szánt pénzt átpakolta a közmunkára- ismertette.

Arról is beszélt, hogy Magyarországon nagyon magas a munkára rakódó terhek aránya. „A Fidesznek két programja tetszik a magyar lakosságnak - folytatta - az, hogy csökkentette az adókat, és a munkára rakódó terheket”. Ennek ellentételezése - taglalta tovább a közgazdász, hogy ha nem szedik be az adókat, akkor nincs miből finanszírozni az oktatást és az egészségügyet. Erre az egyetlen  megoldás a béremelés - hangsúlyozta.

Sokan úgy gondolják, hogy majd a gazdagoktól visszaszerzik a hiányzó pénzeket, de a kutatások szerint hiába sok a korrupció Magyarországon, az igazság az, hogy nem lopnak el annyit, amiből vissza lehetne szerezni azt a pénzt, amiből rendesen finanszírozni lehetne az oktatást - jelentette ki Pogátsa Zoltán. Hozzátette: béremelés nélkül nem lehet Magyarországon egy fenntartható költségvetést csinálni.

atv.hu

További belföldi híreink