Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2017-10-03 21:30:00

Hiller István: van B-terv

Botka László lemondásával számos vita kezdődött az MSZP-ben: van-e fideszes ügynök a pártban? Megpuccsolták-e Botka Lászlót? Mi lesz az összefogással? Lesz-e új miniszterelnök-jelöltjük? Hiller Istvánt kérdeztük.

„Csalódás és fájdalom, ha egy párt miniszterelnök-jelöltje visszaadja a megbízatását”- erről beszélt Hiller István, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Rónai Egonnak. A szocialisták választmányi elnöke szerint se puccsistákat, se puccsot nem kell keresni, a koncepció vége volt az, amiért visszaadta a megbízatását Botka László.

Hiller cáfolta, hogy azért mondott volna le Botka, mert nem bízott a saját párttársaiban. Viták valóban voltak, de a vitákat politikai eszközökkel érdemes kezelni- magyarázta.

Az LMP szombati kongresszusa mutatta meg Hiller szerint, hogy semmilyen módon nem lehetséges az együttműködés. Ekkor látta be Botka is, hogy a koncepciójának nincs realitása.

A szocialista politikus elmondta, másfél éve nem azért nem választották meg Botkát választmányi elnöknek, mert alkalmatlannak tartották, hanem azért, mert már sokak fejében miniszterelnök-jelöltként élt.

A mostani helyzetről szólva arról beszélt, hogy nyugalmat, békét akar a pártban. Szombatra összehívta a választmányt. Arról is beszélt, hogy nem feltételeik lesznek, hanem javaslataik. Hiller szerint könnyebb lesz megegyezni, mint ahogy eddig tűnt. Az ellenzéki pártoknak szánt javaslataikról részleteket nem akart elárulni, de beszédesen hosszan hallgatott, amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy új ötletekkel áll-e elő. Hozzátette:

három, négy elképzelése is van, vagyis van B-terv.

Először abban érdemes megállapodni, amiben meg lehet állapodni, mondta Hiller. Ez például a DK ajánlatát nézve azt jelentheti, hogy a koordinált indulásról kezdenek egyeztetni.

Arra a felvetésre, hogy vannak-e fideszes ügynökök az MSZP-ben úgy reagált, hogy kalandregényeket lehet olvasni, vagy akinek van tehetsége hozzá, írni is. A fideszes ügynökök kérdése pedig ebbe a kategóriába tartozik és a második fejezet végén kerülnek képbe.

Arról is beszélt, hogy megegyeztek a párton belül, hogy személyi kérdésekről ezentúl csak Tóth Bertalan, Molnár Gyula és Hiller István fognak nyilatkozni. A politikai vitáik a héten lebonyolódnak, további személyi változásokról pedig nem tud- tette hozzá a választmányi elnök.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink