Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2017-08-17 07:07:00

Mesterházy: Ron Werber visszatérhet

A szocialisták volt elnöke szerint Gyurcsány Ferenc demokrata, Simicska Lajossal együtt lehet működni bizonyos érdekek mentén, Ron Werber pedig hasznára lehet az MSZP-nek a kampányban.

Gyurcsány Ferenc demokrata, mondta az Egyenes Beszédben az MSZP korábbi elnöke, annak tudatában, hogy ezért vitába keveredhet Botka Lászlóval.

A korábbi MSZP-kormányzásról annyit mondott: „rosszul kormányoztunk”. Majd hozzátette: sokszor közösen rontottunk el dolgokat – gondolt a volt miniszterelnökre, Gyurcsány Ferencre.

Ugyanakkor úgy látja, hogy a kormányzati hibák ellenére sem lehet az akkori kormányt a mostani Fidesz-kormányhoz hasonlítani.

Ron Werber, Simicska, Soros


Az MSZP korábbi elnöke és frakcióvezetője megerősítette a műsorban, hogy a szocialisták választási kampányát ismét segítheti Ron Werber.

Mesterházy szerint az izraeli kampányguru jól ismeri a hazai viszonyokat és a szocialista pártot, a tapasztalata nagyon hasznos lehet a 2018-as választáson az MSZP-nek.

A szocialista politikus arról is beszélt: noha korábban közellensége volt Simicska Lajos az MSZP-nek, most lehetnek közös érdekek az üzletemberrel. Szerinte Orbán Viktor rendszerét el kell takarítani, és ahol az érdekek találkoznak, ott van esély az együttműködésre.

Arra a kérdésre, miszerint Soros György küldte a parlamentbe vagy sem, az országgyűlési képviselő azt mondta: mindig mosolyog ezen. Hozzátette: korábban ő is pályázott Soros-ösztöndíjra, mégsem kapta ezt meg. Ellenben a Fidesz egyes szereplőivel, akiknek komoly Soros-kapcsolatai voltak.

atv.hu

 

 

 

 

 

 

 

Szavazzon itt a Nap Kérdésére

További belföldi híreink