Itthon

2017-08-02 09:44:00

Gyurcsányék elkezdték a 106 egyéni jelöltjük képzését

A Demokratikus Koalíció elnöke erről a Facebookon számolt be. Az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatban úgy fogalmaz: az utolsó pillanatig készek megállapodni, addig viszont teszik, amit tehetnek.

„Egyszerűen fogalmazok. Mi, itt a DK-ban azt látnánk helyesnek, ha teljes demokratikus ellenzéki együttműködés lenne. Nem azért, mert mindenről ugyanazt gondoljuk, hanem mert a lényegben egyetértünk: Orbán leváltásával újra egy normális európai polgári demokráciát kellene létrehoznunk. A DK-nak ezen túlmenően nincsenek előfeltételei. Sokan ezt nem így gondolják. Kár.
Mi az utolsó pillanatig készek vagyunk megállapodni.


Addig meg tesszük, amit tehetünk. Elkészítettük programunkat, elkezdtük 106 egyéni jelöltünk képzését dacára a forró nyárnak.

Azzal az ambícióval tesszük a dolgunkat, hogy sokan bennünk lássák a IV. Köztársaság egyik kormányzásra érdemes pártját. Akinek ez kell, azzal örömmel megállapodunk, aki nem kér ebből, annak tiszteletben tartjuk álláspontját. Én nem fogok feleselni a többi demokratikus párt egyik vezetőjével vagy képviselőjével. Kinek használna? Azt teszem, tesszük, amit tenni kell: megőrizve nyitottságunkat dolgozunk. Aztán majd mindenki eldönti, hogy akar-e velünk, másokkal együtt dolgozni, vagy megy önmagába zárkózva saját útján. Hát így...” – írja Gyurcsány Ferenc a Facebookon.

 

 

 

 

 

 

Szavazzon itt a Nap Kérdésére

További belföldi híreink