Itthon

2017-07-17 09:10:00

Liget-projekt: Tiltakozók ellen emeltek vádat

Vádat emeltek a Liget-projekt elleni, tavaly júliusi tiltakozáson – az ügyészség szerint – erőszakosan fellépő személyekkel szemben.

Liget-projekt: Tiltakozók ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja, azok ellen emeltek vádat, akik „még 2016. július 6. napján a délutáni órákban kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak a Hungexpo területén megkezdett építési munkálatok megakadályozása érdekében.”


A vádirat szerint a csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolt 9 fő az elkülönített építési területen felállított OSB-lapokat ütötték, rúgták, ledöntötték, továbbá az Olof Palme sétányra nyíló, a biztonsági őrök által lezárt kapuk egyikét bedöntötték.

Volt, aki közülük a kerítésre felmászott és az ott elhelyezett geotextíliát a nála lévő vágóeszközzel szétvágta - írják. Az ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz benyújtott vádiratában a bűncselekmény tárgyi súlyával, jellegével arányos közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta a vádlottakra.

atv.hu

További belföldi híreink