Belföld

2017-07-13 07:23:00

Nagy Feró: Jobb lenne nekünk, ha ütnék-vernék egymást

Az énekes szerint jó, ha a regnáló hatalom minden oldalról érzékeli a törődést, ezért problémának tartja, hogy nincs életképes baloldal. Elmesélte az atv.hu-nak, hogyan próbálták beszervezni, miért hagyta abba a politikát, és mit gondol a Jobbikról és Vajna Tímeáról. Még mindig koncertezik és elismeri, hogy a nagy öregek is tanulhatnak a fiataloktól. Interjú.

Nagy Feró: Jobb lenne nekünk, ha ütnék-vernék egymást
Nagy Feró

Most olvastam egy Waszlavik interjút, ahol „Gazember” László azt állítja, hogy együtt találták ki a Szigetet. Mi igaz ebből?
 
Ez olyannyira így történt, hogy meg is csináltuk az első kelet-európai rock-fesztivált az óbudai szigeten. Egész jól sikerült, nagyjából nullára jöttünk ki a végén. Dániából hoztuk az ötletet, és az volt a cél, hogy a régióban meglévő feszültségeket közös bulival oldjuk a fiatalok között. Meghívtunk román, ukrán, szlovák, szlovén stb. bandákat, de arra nem is gondoltunk, hogy ez a kezdeményezés ekkora rendezvénnyé nőheti ki magát.
 
Miért nem lett következő?
 
Nem tudtunk rá pénzt szerezni. Az elsőre sikerült szponzorokat, befektetőket találni, és akkor még Demszky Gábor volt a főpolgármester, aki szintén támogatta. De bevallom: nem is nagyon értettünk hozzá, mi csak egyszerűen lelkesek voltunk.
 
A rendszerváltás után 10 évvel kivonult a politika világából, és azóta kínosan ügyel rá, hogy ne sodródjon egyik szekértáborhoz se. Miért szakított a MIÉP-pel, és miért távolodott el ennyire a pártpolitikától?
 
Amikor közel kerülsz a politikához és picit belelátsz a kondérba, rájössz, hogy nem gulyás van benne, hanem kőleves. Magyarországon nem alulról jövő kezdeményezésként jönnek létre a pártok, hanem – ahogy napjainkban is látjuk –, akinek van pénze, az csinál, vagy vesz magának egy pártot. Ha mi ketten most megalapítanánk a Hülyék Pártját, akkor azért mi leszünk a főnökök, mert mi vagyunk a két legnagyobb hülye. De, mi van akkor, ha jön három nálunk is hülyébb? Onnantól ők lesznek a főnökök, és mi hátrébb szorulunk, mert a helyünkre ülnek. Aztán később a hatalom közelsége miatt, mi is, mint minden párt, egyre inkább belesodródnánk valami olyasmibe, amivel már nem hasonlít az eredeti önmagunkra.
 
Ezért jelöltette magát inkább köztársasági elnöknek?
 
Az egy vicc volt. „Szakadt országnak, szakadt elnököt” – ez volt a jelszavam, és működött is egy darabig. Alakult egy kampánystáb, összeszedtünk 50 ezer aláírást. Aztán olyan nyilatkozatok jelentek meg az én nevemben, amiket a kampánycsapat fogalmazott meg és adott ki. Amikor szóvá tettem, hogy én nem is mondtam ilyeneket, közölték, hogy a politikában ez így működik. Elég hamar el is ment a kedvem az egésztől. Nem akartam bábu lenni, aki papírból nézi, hogy miről mit gondol. Nem akartam olyan helyzetbe kerülni, mint a mai politikusok, akik ugyanarról a témáról egymásnak teljesen ellentmondó dumákat kénytelenek nyilatkozni.
 
Amikor a Jobbik felbukkant, nem dobbant meg a szíve, hogy végre itt egy nemzeti párt, amelyik betölti a Csurka István helyén keletkezett űrt?
 
Nekem abból már kidobogta magát a szívem, de azért abból a szempontból figyeltem őket, hogy hátha megvalósítanak valamiféle pártkontrollt, mert az nem baj, ha a regnáló hatalom minden oldalról érzékeli a törődést. Éppen ezért tartom problémának, hogy jelen pillanatban nincs életképes baloldal. Nem az volna a normális, ha lenne egy erős demokrata és egy erős republikánus tömb, akik ütik-verik egymást, és attól a végén nekünk jobb lesz? Önmagában már az sincs rendben, hogy kénytelen vagyok erről így vélekedni, hiszen úgy beszélek a politika ellen, hogy közben szerintem is szükség volna tisztességes politikai versenyre.


 vikidál gyula (fotó: mti)Vikidál Gyula (Fotó: MTI)


Som Lajos, a Piramis egykori basszusgitárosa is elismerte, hogy jelentett önről. Vikidállal rendezte egy koccintással, de mi lett Lajossal? Meglepődött egyáltalán?
 
Abban a 240 oldalnyi dokumentumban, amelyeket kézhez kaptam, Lajos nem szerepel. Ő főleg a saját zenekaráról jelentett, de hát ezt a többiek tudták, mert elmondta nekik, hogy ez a feltétele annak, hogy mehessenek a Szovjetunióba turnézni.
 
Mindenkit be tudott azonosítani a papírokból, aki jelentett önről?
 
Nem, de nem is nagyon akartam. Attól féltem, hogy abban az ősi ötösben (Beatrice), amiben még a Gidófalvy is beletartozott, valaki érintett lehet. Borzasztó lett volna, ha kiderül ilyesmi, hiszen mi testvérként küzdöttünk, álmodoztunk, éheztünk, szomorkodtunk és örültünk együtt. Szerencsére nem kellett csalódnom.
 
Utólag rekonstruálható, milyen hátránya származott abból, hogy megfigyelték?

Ezt nem gondoltam végig, mert nem is ez zavart a papírokat olvasva, hanem az, hogy többet tudtak rólam, mint én saját magamról. Tudták, hogy kinek udvarolok, melyik csajjal feküdtem le, mindent. Pont, mint most a világhálón: a Google többet tud rólunk, mint hisszük. Az akkor analóg megfigyelés volt, most viszont önként és dalolva hajtjuk a fejünket a digitális béklyóba.
 
Önt nem próbálták meg beszervezni az állambiztonságiak?
 
Dehogynem! Egy nagyon kínos és nehéz beszélgetés volt. Azt magyarázták, hogy ők nem a politikai osztályon dolgoznak, hanem a kábítószer elhárítási osztályon, és tudják rólam, hogy rendszeresen beszélek a koncertjeinken a túlzott alkohol és drogfogyasztás ellen. Azt szerették volna, ha a továbbiakban együtt küzdenénk a drogok terjedése ellen. Mondtam nekik, hogy ez olyan lenne, mintha spionnak állnék, de ők erősködtek, hogy a fiatalok megmentése a cél. Gondoltam magamban: bezzeg, amikor a koncerteken pofozzátok őket, nincsenek ilyen magasztos céljaitok. Abban maradtunk, hogy nekem ez a felkérés annyira hirtelen jött, hogy még át kell gondolnom. Többet nem kerestek, levették, hogy zsákutca vagyok számukra.
 
Támogatná az iratnyilvánosságot, hogy mindenki megtudhassa, célszemély volt-e?
 
Tulajdonképpen igen, csak hát ezzel már elkéstünk. Ezt akkor kellett volna, amikor az MDF hatalomra került, csak gondolom közöttük is volt egy csomó érintett pali, akik ellenérdekeltek voltak, hogy kiderüljön az igazság. Ezt a politika puskázta el sajnos, pedig nem az árkokat mélyítette volna szerintem, hanem – ahogyan a Vikidálos sztorimban is láttad – megbékélést eredményezhetett volna.
 
Néhány hete beszélgettem Horváth Charlie-val, aki azon sajnálkozott, hogy eltűnt a színvonal a hazai zenei életből, és nem az igazán tehetségeseknek tapsolunk, nem őket halljuk a rádióban, nem ők kapnak kitüntetéseket, megbecsülést. Ön, hogy látja ezt?
 
Charlie-nak valószínűleg igaza van, és én is tapasztalom ezt, de innen már csak egy lépésre vagyunk egy kézenfekvő összeesküvés-elmélettől... Úgy gondolom, hogy ha egy zenekar egymás után kétszer meg tud tölteni egy csarnokot, vagy koncerttermet, akkor én szakmailag ugyan emelhetek kifogásokat, de a közönséget ez nem fogja érdekelni. Hagyjuk meg az embereknek, hogy eldöntsék, milyen zenét szeretnek, mire hajlandóak pénzt kiadni, és ne erőltessük rájuk, hogy egész nap a „8 óra munkát” kelljen hallgatniuk. Akik a mostani piaci viszonyok között is képesek voltak bizonyítani, azoktól nekünk „öregeknek” is van mit tanulnunk.


 horváth charlieHorváth Charlie


Úgy tudom, hogy 30-40 ezer forint körül van a nyugdíja. Mennyire jelenik meg szempontként a mai napig tapasztalható aktivitásában a megélhetés kérdése?
 
Azért vagyok óvatos az ilyen kérdéseknél, mert amikor a soványka nyugdíjamról beszélünk, sokan úgy reagálnak, hogy: Miért, mennyit akar, életében nem dolgozott. Pedig a rock zenész nagyon sokat dolgozik, és ennek csak kisebbik része zajlik a színpadon, a legnagyobb meló a háttérben történik, mire összeáll a produkció. Én nem csinálhatok háromlábú asztalt, mint egy asztalos, mert a koncertnek négy lába van, és ha billeg, azonnal megszólnak.

A ’70-es években nem nagyon volt fix állásunk, de ha dolgoztunk, akkor is levontak mindenféle járulékokat: köfát, tufát, ifát, mindent, amúgy meg havonta be kellett fizetni 210 forintot, úgy hogy az átlagfizetés olyan ezer körül mozgott, és 40 fillér volt egy kifli, 7 forint egy téliszalámi. Volt, amikor több hónappal el voltam maradva, ezért elárverezték az anyám tévéjét. Az Országos Rendezőiroda egyébként eltüntette azokat a befizetéseket, amelyeket a szervezésében megvalósult koncertek után vontak le tőlünk. Úgyhogy ebben az értelemben kicsit annak a rendszernek is a vesztesei vagyunk a zenésztársaimmal együtt, de amíg az Isten ad nekem erőt, koncertezem, semmi probléma.
 
Honnan jött ez a Pappa Pia musical? Külső szemlélőnek olyan, mintha ezt a csónakházas izgága nyugger szerepet egyenesen önre írták volna…
 
Pontosan így fogalmaztak, amikor megkerestek, és azt kérték, hogy semmi mást ne csináljak, csak adjam önmagam. Elolvastam a forgatókönyvet és arra gondoltam, milyen szerencsés pali vagyok, mert más is el tudta volna játszani, mégis nekem ajánlották fel, és bevettek a buliba. Játszottam már filmekben, voltam például zsaru, nem is voltam rossz, de azért az nem igazán az én karakterem.
 
Mit szól a cikizéshez, hogy egy filmben játszik Vajna Tímeával?
 
Nem szeretem az ilyesmit, nem bántani kéne egymást, hanem megpróbálni megérteni a másikat. Ha ebbe belemegyünk, akkor a következő lépcsőfok már én leszek, hogy miért van 20 évvel fiatalabb feleségem. Azt tudom mondani, hogy ilyen az élet: aki nem volt elég ügyes, annak nem úgy alakult… (nevet)
 
Mi következik, ha túl van a forgatáson?
 
Jön a Ricse, Ricse, Beatrice – Rock Hórukk két felvonásban, ami a könyvemre támaszkodva megírt színdarab lesz, de nem mi alakítjuk a zenekart, hanem profi színészek. Igazából ez egy melodráma, szomorú és örömteli jelenetekkel, és sok olyan nótával, amiket még a ’70-es, ’80-as években írtunk. És nagyon készülünk egy nagyszabású emlékkoncertre az Arénában a Beatrice 40. évfordulója alkalmából, sok sok sztárbaráttal. Ennek a produkciónak az előkészületeit javarészt rám hárulnak majd, már folynak az előkészületek, gyűjtögetjük a pénzt…

 

 

 

 

 

Szavazzon itt a Nap Kérdésére

További belföldi híreink