Itthon

2017-07-12 12:21:00

Hivatalos: Leszedik a Soros-plakátokat

A kormányzati kommunikáció hivatalosan is megerősítette az atv.hu reggeli hírét: július 15 után leszedik az óriási politikai botrányt kiváltó Soros-plakátokat.

Kormányzati Tájékoztatási Központ ma délben egy közleményben tudatta, hogy

"a nemzeti konzultáció május végén ért véget. A kormány az utókampányt két szakaszban, hathetes időtartamra tervezte. Ennek megfelelően a második szakasz az eredeti tervek szerint, július 15-én zárul".

Ez a hivatalos megerősítése portálunk reggeli értesülésének, miszerint Orbán Viktor szerint a Soros- és kvóta ellenes plakáthadjárattal a kormány totális győzelmet aratott, így július 15-e után a Soros-plakátokat leszedik. Azért is, mert hatályba lép a "plakáttörvény".
 
Másrészt pénteken kezdődik a vizes vb, és az sem utolsó szempont a kormány számára, hogy a Soros-plakátok eltávolításával a Jobbik nem tudja olyan meggyőzően kommunikálni, hogy az ő plakátjaik eltávolításával a véleménynyilvánítást korlátozzák Magyarországon.
 
Elhúzódó viták
 
A kormánykommunikációs közlemény szerint "a kormány azért tartja fontosnak az egyértelmű eredmények széleskörű ismertetését, mert a konzultáció témáiban elhúzódó vitákra kell számítanunk, mindenekelőtt a bevándorlás kérdésében.

A konzultációt folyamatosan támadó baloldali pártok részéről tisztességesebb lenne, ha tájékoztatnák a magyarokat arról, miért szavazták meg a betelepítést erőltető határozatokat az Európai Parlamentben, és miért bontanák el a déli határzárat. A konzultációt sikeresnek tartjuk, mert részvételi rekordot és egyértelmű eredményt hozott: a magyarok nem hagyják, hogy nélkülük döntsenek róluk.

Értjük, hogy Soros Györgynek és embereinek ez nem tetszik, de el kell fogadniuk, hogy akik a konzultációban részt vettek, azoknak meg Soros György politikája nem tetszik.
A milliárdos tervei ugyanis veszélyeztetik Magyarország biztonságát. Tegnap szóvivője is nyíltan bevallotta, hogy évente migránsok százezreit akarja Európába hozni. A magyarok eddig három alkalommal, két konzultáción és egy népszavazáson mondtak nemet ezekre a veszélyes tervekre" – írják a közleményben.

Közleményben tiltakozott a magyar kormány plakátkampánya ellen Soros György szóvivője. Úgy fogalmazott: az Orbán-kormány tévesen mutatja be az Egyesült Államokban élő milliárdos üzletember nézeteit a migrációról. A kommunikátor azt írta: a magyar kormány migráns-ellenes kampánya Európa legsötétebb óráit idézi. „Szomorú vagyok, hogy a magyar rezsim antiszemita képzetet kelt a félrevezető kampány részeként” – írta, és köszönetet mondott a plakáttépőknek.

További belföldi híreink