Itthon

2017-06-19 20:41:00

Vissza kell fizetnie a 35 milliós támogatást az izsáki polgármesternek

A fideszes Mondok Józsefnek vissza kell fizetnie 35 millió forintot, amit vadászház építésére kapott, közölte a Miniszterelnökség.

Vissza kell fizetnie a 35 milliós támogatást az izsáki polgármesternek

Ahogy azt mi is megírtuk, Izsák polgármestere európai uniós támogatásból építtetett magának és a fiának egy-egy vadászházat. A Bács-Kiskun megyei településen 35 millió forint támogatást nyertek el egy vadászház építésére.

Az ügy kirobbanását követően az államkincstár vizsgálatot indított, melynek az eredménye a következő lett:

"A vizsgálat megállapította, hogy a szálláshelyet szabálytalanul, magáncélra használják, az ingatlant túlnyomóan Mondok József és ismeretségi köre veszi igénybe, ezért a Magyar Államkincstár a támogatási jogosultság megszüntetésével egyidejűleg a kifizetett támogatás visszafizetésére kötelezte a Mondok Kft.-t."-olvasható a Miniszterelnökség közleményében.


A Mondok Kft. jogi képviselője az elsőfokú határozatok ellen fellebbezést nyújtott be. A fellebbezéseket időközben elbírálták, és megállapították, hogy azok megalapozatlanok voltak, ezért a 35 milliós büntetés jogerős.

A fideszes polgármester szerint lejáratókampány folyik ellene, nem történt szabálytalanság, a pénzt úgy használta fel, ahogy kell.

atv.hu

További belföldi híreink