Itthon

2017-06-19 21:38:00

Plakáttörvény: Az MSZP szerint szó sincs paktumról

Nincs paktum! Ha az MSZP javaslatcsomagjából bármi is hiányzik, akkor nem támogatja az új törvényt a szocialista párt, ha még több javaslat kerül be, amely a transzparenciát és a közpénzek kizárását támogatják, akkor azt meg tudják szavazni. Erről Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője az ATV, Egyenes Beszéd című műsorában beszélt.

Mészáros Antónia kérdésére a szocialista politikus elmondta, javaslatuk szerint a kampányidőszakban a plakáthely tulajdonosoknak a plakáthelyeik legalább 25%-át fel kell ajánlaniuk, és azt arányosan és igazságosan osztanák fel a pártok között, természetesen piaci áron. Emellett a kormánypropagandát és a civilszervezeteket is ki kell zárni a kampányolásból. Tóth Bertalan megerősítette, hogy konkrétan a CÖF-re gondolnak. Csak és kizárólag a jelöltek és a jelölteket állító pártok kampányolhatnának, tette hozzá.

Tóth Bertalan azt mondta, a Fidesz közpénzből, a Jobbik pedig Simicska Lajos lopott közpénzéből kampányol. Egyik sem elfogadható a szocialista politikus szerint.

„Ha lepaktáltunk volna a Fidesszel, mint ahogy a Jobbik állítja, akkor egyezséggel álltunk volna föl az asztaltól. Tisztítsuk meg az oligarcháktól a választási kampányt!” – ez a cél.

Tóth Bertalan azt is mondta az MSZP mind a 28 képviselője jelen lesz a pénteki szavazáson, van olyan, aki már külföldi nyaralásáról jön haza.

A szocialista Czeglédy Csaba letartóztatásáról Tóth Bertalan azt mondta, Czeglédy sorra nyerte a Habony-médiával szemben a sajtópereket, ezt tudja biztosan. A nyomozati anyagokat nem kaphatják meg, de folyamatosan informálódni fognak a hatóságoktól és etikai vizsgálatot is folytatnak majd.

atv.hu

További belföldi híreink