Itthon

2017-05-19 18:44:00

Gyárfás Tamás megszólalt az ATV-nek a MÚSZ vizsgálatok ügyében

Két gyanús ügyet is feltárt az úszószövetség új vezetése által indított vizsgálat. Bienerth Gusztáv, a szövetség elnöke a hvg.hu-nak azt mondta: egy túlszámlázást és egy hűtlen kezelést felvető ügyet is feltártak a könyvvizsgálók. Közben a vizes vb költségei tovább emelkedtek, most 3 milliárd forinttal, ennyit fordítanak ugyanis az esemény kommunikációjára.

Nem makulátlan pénzügyi mérleggel vette át az új vezetés a Magyar Úszószövetség irányítását. Legalábbis erre utal a szövetség elnökének, Bienerth Gusztávnak a nyilatkozata, aki a hvg.hu-nak azt mondta: két gyanús ügyet is feltárt a 2015-16-os gazdasági mérlegben az átvilágítással megbízott könyvvizsgáló cég.

Részleteket nem árult el a sportvezető, de az egyik ügy egy 2016-os felújítással kapcsolatos, amelynek összege 57 millió forintot tett ki. Bienerth szerint jelentős értékkülönbség van az elvégzett munka és a kifizetett díj között. A szövetség elnökének elmondása szerint a másik ügyben a MÚSZ egy korábbi vezető munkatársa érintett, aki egy saját tulajdonú céggel kötött megbízást, ami felvetheti a hűtlen kezelés gyanúját.

Az ATV Híradója kereste az ügyben Gyárfás Tamást, akit telefonon értek el. Ő annyit mondott, hogy egyelőre nem kommentálná az ügyet, előbb tájékozódni szeretne. Hozzátette:


meghívták a legközelebbi MÚSZ közgyűlés ülésre, itt tisztázzák a felmerülő kérdéseket.

Nagy a bizalmatlanság

Közben a vizes világbajnokság körül is folyamatosan izzik a levegő, gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor ne emelkedne a rendezés költségvetése. Most például az derült ki, hogy kevesebb, mint két hónappal az esemény kezdete előtt 3 milliárd forintot fordítanak a vb kommunikációjára.

A sportközgazdász szerint ebben az a furcsa, hogy miért csak most derül ki, hogy egy ekkora összeget kell majd felhasználni, hiszen az nyilvánvaló, hogy egy világbajnokságnak vannak marketing kiadásai.


„Nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni természetesen, de én azt gondolom, hogy csak akkor reális ez a nagy összeg, ha ezt elsősorban külföldi reklámozásra szolgál, tehát Magyarországon azért nagyon nehéz lenne ezt hatékonyan, értelmesen elkölteni. Én itt inkább olyan külföldi médiumokra gondolok, amelyek a világbajnokságot, és ezen keresztül Magyarországot népszerűsíthetik”

 – mondta el az ATV Híradójának Szabados Gábor, sportközgazdász.

Szabados Gábor szerint nem minden költségnövelő tétel felesleges, hiszen sok hasznos fejlesztés is megvalósul a világbajnokságnak köszönhetően, azonban az átláthatóság hiánya miatt nagy a bizalmatlanság a projekttel kapcsolatban.​

atv.hu

További belföldi híreink