Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2017-05-17 07:55:00

Heil: Nem Gyurcsányék alatt tűnt el a 18 milliárd

"A 18 milliárdos kár nem akkor keletkezett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), amikor Dobrev Klára ott dolgozott, hanem most keletkezik, amikor a politika inkább szándékosan beáldozza a 18 milliárd forintot, ahelyett hogy vitatná az uniós felvetéseket" – mondta az NFÜ akkori elnökhelyettese, Heil Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egonnak.

Heil Péter szerint a kormányzati dokumentumokban még április 19-én is az szerepelt, hogy védhető a magyar álláspont. Utána döntöttek úgy, hogy inkább arra összpontosítanak, hogy a veszteség a Gyurcsány-kormány idején keletkezett. Az lenne a normális, ha a korábbi és a mai szakemberek együtt megvizsgálnák, hogyan érvelhetünk a kifogásokkal szemben. Akkor könnyen nullára lenne lenyomható a büntetés Heil Péter szerint. A kárenyhítés helyett a politikai haszonszerzésre összpontosítanak.

Már a legfőbb ügyészségen van Lázár János feljelentése. A Welt 2000 Kft még a szocialista kormányok idején kifejlesztette az uniós pénzek pályáztatásának és szétosztásának hazai informatikai hálózatát. Mivel több szabálytalanságot is találtak, a kormánynak most 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Uniónak – ismertette a helyzetet Rónai Egon. Heil Péter  ugyanakkor leszögezte, hogy az uniós jelentésben ezek a szavak, hogy csalás, korrupció, visszaélés egyáltalán nem fordulnak elő.

"Farizeus politikai cirkusz az egész, és ha így megy tovább, akkor az tényleg sok pénzbe fog kerülni Magyarországnak" – véli a korábbi elnökhelyettes.

A 18 milliárd hipotetikus szám, és le lehetne menni lejjebb. "Felveti a hűtlen kezelést, ahogy nem akar a pénz ledolgozása érdekében fellépni a kormány" – állítja Heil Péter.

A bíróság korábban már megállapította, hogy mindent megtettünk a közbeszerzés érdekében, de akkor még nem voltak olyan szabályok Magyarországon, amelyek később kötelezőek lettek az Unióban. A bíróság nem kötelezte új eljárásra az ügynökséget és nem nevezett meg új felelőst.

A 18 milliárdos összegnek a kétharmadát 2010 után fizették ki az ügynökségnél, ami felveti, hogy akkor nekik is vizsgálniuk kellett a közbeszerzések szabályosságát. Az első programot az Európai Bizottság lezárta, abban semmilyen problémát nem talált – állítja Heil. 

atv.hu

További belföldi híreink