Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2017-05-03 07:44:00

Fekete-Győr: Embereket figyelnek meg Magyarországon

„Ha már megtörtént, akkor mindenre számíthatunk” – mondta Fekete-Győr András, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, arra utalva, hogy egy kormányközeli portál egyenesen Hitlerhez hasonlította őt a május 1-jei tüntetésük után.

A Momentum Mozgalom elnöke azt is megosztotta a nézőkkel, hogy október 15-én hirdetnek kormányprogramot, és már több, mint száz szervezet dolgozik azon, hogy országszerte megvalósítsák a cselekvés kis köreit. Helyi közéleti szereplők is jelezték a Momentum színeiben való indulásukat később, és szakemberek sokasága dolgozik a kormányprogramjuk megvalósíthatóságán, noha egyelőre a félelem miatt még meghúzódnak a háttérben.

Fekete-Győr András, a hétfői tüntetésük egyik felszólalójaként azt mondta, számít arra, hogy megfigyelik, lehallgatják, esetleg követik is őket. Mészáros Antónia kérdésére, hogy tapasztalt-e ilyet, úgy reagált: nem tudom bizonyítani, hogy engem bárki lehallgatna, vagy követne, de lehet, hogy ennek is eljön az ideje.

Nemzetbiztonsági szakemberek, akikkel eddig szóba elegyedtek, sorra azt mondták nekik, hogy „ti biztosan le vagytok hallgatva”, majd a Momentum Mozgalom elnöke kiemelte: „ez egy ilyen közszájon forgó, köztudott tény, hogy embereket ma megfigyelnek Magyarországon.”

A cselekvés körei

A Momentum Mozgalom az év elején robbant be a köztudatba, az olimpiaellenes aláírások gyűjtésével, végül majd’ 300 ezret sikerült összeszedniük. Céljukat elérték, a kormány végül kifarolt a 2024-as olimpia megrendezéséből. A szervezet másik, sokat hangoztatott célja, az úgynevezett cselekvés kis köreinek országos kiépítése. Az elnök erről is beszélt.

„A koncepció az, hogy mi szervezeteket is építünk országszerte. Már több, mint száz ilyen szervezetet hoztunk létre. A cselekvés körei pedig ezekből a szervezetekből indulnak ki, egy koordinált formában.”

– mondta Fekete-Győr András, majd kiegészítette azzal, ezek a mindennapi, kézzelfogható problémákról szólnak, amiket az állam nem tud megoldani. Hogy jobban megértsék a nézők a működésüket, a párt elnöke rögtön hozott egy példát. Az informatika óra sok helyen elmarad, viszont sok fiatal ért a számítógépekhez és a programozáshoz. Ezekben a közösségekben pedig ezt pótolni lehet, és az emberek eszmét, tapasztalatot és tudást tudnak egymással cserélni.

Hozzátette: a cselekvés körei nem feltétlen a politikáról szólnak. Van egy oldala, ami a politikai véleménynyilvánítást, tudástágítást helyezi előtérbe, de sokkal inkább a tudásátadásról, a környezet javításáról, felújításokról szólnak. „Nagyrészt a helyi vezető és a helyi közösség meglátása válogatja, hogy milyen opciókhoz nyúlnak – tette hozzá.

A műsorvezető emlékeztette a politikai babérokra törő fiatalembert, hogy korábban a 2022-es parlamenti választásokat célozták meg, hogy bármiféle hatalom közelébe kerüljenek, ugyanakkor hétfőn már kijelentette, céljuk nem más, mint a győzelem a következő évi választáson. A kérdésre – miszerint mi változott azóta – a Momentum elnöke azt mondta, hogy nagyon sokan csatlakoztak hozzájuk, rengeteg felajánlást és támogatást kaptak. Majd kiemelte:

vidéki városokból és kis városokból írtak nekik a helyi polgármesterek, alpolgármesterek és közéleti szereplők, hogy látogassanak el hozzájuk, mert a Momentum színeiben indulnának.

Azt is mondta ugyanakkor, már az október 15-ei kormányprogram kihirdetéséhez kapcsolódóan, hogy türelmet kérnek, és biztosan nem fognak olyan programot prezentálni, amit később nem valósítanának meg.

Megtapasztalták a félelmet

Noha május 1-jei beszédüket arra fűzték fel a Momentumosok, hogy nem félnek, Fekete-Győr András szerint ezt a félelmet mégis megtapasztalták országjárásuk során.
„Országjárásunk legszívbemarkolóbb és legegyértelműbb üzenete volt, hogy sokan nem mertek eljönni, vagy ha meglátták a propagandamédiát, akkor elmentek.” – mondta a párt elnöke, majd kiegészítette azzal, hogy

a kis asztaloknál történt beszélgetések is arról árulkodnak, hogy az emberek félnek a helyi politikától, félnek megmutatni magukat és kinyilvánítani véleményüket.

A munkájukat segítő közismert szakértők ugyancsak félelemből nem vállalják a nyilvánosságot, de velük folyik a diskurzus, hogy „majd akkor legyen egy olyan pillanat, amikor így együtt ki tudunk állni”.

Ennek feloldására hoztak létre a Momentumon belül egy karrier csoportot, mely kicsit úgy működik, mint egy állásbörze. Momentumos tagokat tömörít, és olyanokat, akiknek vállalkozása van, az utóbbiak közvetítésével. Fekete-Győr András itt kiemelte: „van olyan vállalkozó ismerősünk, aki már 3-4 Momentumost foglalkoztat.”

Fontos a párbeszéd, és hogy az emberek hallassák a hangjukat – ismerte el Mészáros Antónia – ugyanakkor nem biztos, hogy az emberek meg fogják tudni mondani, hogyan finanszírozható ez. Márpedig egy kormányprogramnak ezek a legfontosabb lépései – tette hozzá a műsorvezető. A párt elnöke kiemelte: a hogyant már a szakemberek fogják megmondani természetesen. Majd azzal folytatta, hogy

az ő feladatuk a problémák beazonosítása, amikkel mindenféleképpen foglalkozni kell a következő években, de utána nyilvánvalóan a szakemberek feladata lesz a „hogyan” megválaszolása.

A sajtóban való jelenlétüknél a közösségi média szerepét emelte ki elsősorban Fekete-Győr András, de rajta vannak azon, hogy a későbbiekben ők is képesek legyenek információkat eljuttatni a vidéki településekre, nyomtatott újság formájában.

atv.hu / Varga Krisztián

További belföldi híreink