Itthon

2017-04-21 09:34:00

Mi lett volna, ha Nyakó is kopaszokkal érkezik a választási irodához?

Lázár Jánosnak elmondása szerint nem viszket a tenyere, ellentétben sok derék keresztény emberrel, akik – legalábbis Orbán Viktor szerint – nehezen viselik a kormánykritikus tüntetéseket. Lázár ugyanakkor elképzelhetőnek tart egy a kormány bevándorlás-politikája melletti demonstrációt. A nap hírében emellett téma volt az is, hogy jogkövetkezmény nélkül maradt az MSZP-s Nyakó István akadályozása a vasárnapi boltzár elleni népszavazási kérdés beadásában, de szó esett Gyurcsány Ferenc azon kijelentéséről is, miszerint az ellenzék akár bojkottálhatná is a 2018-as választást.

Ami Orbán mondatait illeti, Pityinger Dopeman László, aki egyébként önkormányzati képviselőjelölt a VIII. kerületben, a műsorban úgy fogalmazott, akinek viszket a tenyere, az pofont akar adni, de a jó keresztények kenyeret szoktak dobálni, ezért inkább szendvicseket kellene csinálniuk a tüntetőknek, hogy a fiatalos lendület sokáig kitartson. A rappert egyébként elmondása szerint sokan kérték a tüntetésen, hogy álljon élére a megmozdulásoknak, és bár Dopeman értékeli a tüntetők tenni akarását, egyelőre nem látja, pontosan minek is kellene az élére állnia.

Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója ugyanakkor arra hívta fel a képviselőjelölt figyelmét, hogy a tiltakozók elképzeléseit csak politikusok tudják megvalósítani, ezért mindkét oldalnak azon kell dolgoznia, hogy megtalálják az együttműködési pontokat a tüntetők és a politikai szereplők között. Borgula András, a Gólem Színház rendezője pedig azt mondta, örül neki, hogy Lázár János tenyere nem viszket, mert például Jichak Rabin volt izraeli miniszterelnök meggyilkolásának példája is mutatja, hogy az efféle hangulatkeltés egyes embereket súlyos tettek elkövetésére sarkallhat. Dopeman még a témához kapcsolódva elmondta, az emberek egymás ellen uszítását és az oktatás szétrombolását is Orbán Viktor történelmi bűnének tartja.

Elutasította a bíróság a vádindítványt azokkal a kigyúrt kopasz férfiakkal szemben, akik Nyakó István MSZP-s képviselőt megakadályozták abban, hogy beadja a vasárnapi boltzár elleni népszavazási kérdését. Dopeman szerint talán másképp alakult volna a történet, ha Nyakó is kopaszokkal megy a választási irodához, míg a színházi rendező szerint az is elég lett volna, ha Nyakó több pénzt ajánl az őt akadályozó kopaszoknak, mint amennyit a megbízóiktól kaptak. Mindenesetre Borgula szerint az eset a mindenkori magyar demokrácia egyik „súlyos mélypontja”, ami ráadásul felveti azt a kérdést, hogy ha a hatalom egy még be sem adott népszavazástól való félelmében kopaszokat küld annak megakadályozására, akkor mire számíthatunk, ha valós esélye lesz annak, hogy egy ellenzéki párt megnyerheti a választást. Ezzel együtt Borgula és Dopeman megegyeztek abban, hogy vannak normális kopaszok is.

Szintén téma volt a műsorban, hogy Gyurcsány Ferenc nem ért egyet azokkal, akik szerint a jelenlegi választási rendszerben nem lehet legyőzni a Fideszt. A DK ugyanakkor lehetséges megoldásnak tartja a választási bojkottot is, feltéve, ha abban minden ellenzéki párt részt vesz. Pulai András szerint Gyurcsány ezzel a javaslattal azt üzeni, hogy nem hisz abban, hogy 2018-ban leváltható a kormány, és gyakorlatilag szélnek ereszti a választóit. Borgula pedig inkább attól tart, még ha az ellenzék egyet is értene a választás bojkottálásában, hirtelen a semmiből új ellenzéki pártok nőnének ki, vagyis a Fidesz mondhatná, hogy márpedig az ellenzék is indult a választáson, csak nem szavaztak rájuk. Dopeman ugyanakkor inkább arra a problémára próbált rámutatni, hogy az ellenzék mindezidáig nem tudta felismerni, hogy a kiábrándult szavazókat is meg kell szólítania.

atv.hu / J.I.

További belföldi híreink