Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2017-04-20 17:51:00

Nem tárgyalnak a kormánnyal a civil szervezetek

Közös nyilatkozatot adott ki csütörtök délután az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország.

Nem tárgyalnak a kormánnyal a civil szervezetek

Ebben emlékeztetnek, hogy az Igazságügyi Minisztérium mára meghívott néhány civil szervezetet az elnevezése szerint a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvény egyeztetésére.

„A gesztus komolytalanságát jelzi, hogy a minden szempontból elfogadhatatlan törvényjavaslat parlamenti vitája egy nappal a minisztériumi tárgyalás előtt megkezdődött. A meghívott civil szervezetek álláspontja a találkozó után is változatlan: nem tartják vitaalapnak, így elutasítják a törvényjavaslatot. A legjobb, amit a kormánypártok tehetnek, hogy visszavonják, és örökre elfelejti a kártékony megrendszabályozási kísérletüket” – írják.

Szerintük a tervezett változtatásoknak nem az a célja, hogy a társadalom számára átláthatóbbá tegye a civil szervezetek működését. Hozzáteszik, hogy a mostani kormánypártok által elfogadott törvény jelenleg is kötelezi arra a közhasznú szervezeteket, hogy nyilvánosságra hozzák a bevételeik mértékét és azt, hogy kik a támogatóik. Szerintük a civil szervezetek többsége a törvényben előírtnál is sokkal átláthatóbban működik.

„Az Igazságügyi Minisztériumban ma megjelenő civil szervezetek közül az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország Alapítvány elutasítja, és vitára alkalmatlannak tartja a törvényjavaslatot. Ezért arra kérik a kormánypártokat, hogy vonják vissza azt” – zárul a közlemény.

atv.hu

További belföldi híreink